Botrány a portugáloknál: C. Ronaldo otthagyja a világbajnokságot?

GettyImages-1245433902
2022.12.08. 10:59
Portugál sajtóhírek szerint áll a bál a Marokkó elleni negyeddöntőre készülő portugál válogatott háza táján: Fernando Santos elvileg összeveszett Cristiano Ronaldóval, aki állítólag összepakolt, és távozni készül a világbajnokságról!

Az ügy kirobbanásához természetesen az vezetett, hogy a szövetségi kapitány csak csereként nevezte az ötszörös aranylabdást a Svájc elleni nyolcaddöntőre, amelyet a portugálok nyertek meg gálázva, 6–1-es kiütéssel.

C. Ronaldo a 74. percben csereként állt be.

Bár Santos a meccs után úgy nyilatkozott, hogy Ronaldo elfogadta a döntését és profiként kezelte a helyzetet, a record.pt szerint közel sem ez a helyzet. A portál ugyanis arról számolt be, hogy a 37 éves játékos rendkívül megsértődött a döntésen, szerinte ugyanis a szakember engedett a közvélemény nyomásának – egy előzetes felmérésen a portugál emberek hetven százaléka szerint a kispadon lenne Ronaldo helye a vb-n –, emiatt maradt ki a kezdőből.

Bármi is állt a döntés hátterében, tökéletesen sült el, a CR helyére bekerülő Goncalo Ramos ugyanis mesterhármast szerzett, a válogatott támadójátéka pedig sokkal gördülékenyebbnek tűnt, mint a jelenleg klub nélküli Cristianóval a soraiban korábban bármikor a tornán.

A szupersztár a meccs másnapján sem volt hajlandó a cserékkel edzeni, inkább az edzőteremben maradt erősíteni a kezdőkkel, és kilátásba helyezte, hogy ha a folytatásban is csak perememberként számítanak rá, akkor elhagyja Katart és a világbajnokságot.

Márpedig nehezen elképzelhető, hogy a keddi teljesítményt látva indokolt lenne Santos részéről visszatennie Ronaldót a csapatba, amely szombaton 16.00-tól már az elődöntőbe jutásért lép pályára Marokkó ellen.

Reagált a portugál szövetség

A találgatásokkal kapcsolatban a Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) ma délelőtt közleményt adott ki, amelyben egyértelműen cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy Ronaldo a válogatottól való távozásával zsarolta volna Fernando Santost.

„A csütörtökön megjelent hírek szerint Cristiano Ronaldo azzal fenyegetőzött egy Fernando Santossal folytatott beszélgetés során, hogy elhagyja a Seleção-t . 

Az FPF tisztázza, hogy Cristiano Ronaldo, a válogatott csapatkapitánya a katari edzőtáborozás során soha nem fenyegetőzött azzal, hogy elhagyja a nemzeti csapatot.

Cristiano Ronaldo minden nap egyedülálló történelmet épít a válogatott és az ország szolgálatában, amelyet tiszteletben kell tartani, és amely a Seleção iránti megkérdőjelezhetetlen elkötelezettségéről tanúskodik. A 2022-es világbajnokság nyolcaddöntőjében a Svájc elleni győzelem alkalmával sokadszor megbizonyosodhattunk a portugál válogatottsági rekorder elhivatottságáról.

A nemzeti együttes – a játékosok, a szakmai stáb és az FPF struktúrája – az első naptól fogva, teljes mértékben elkötelezett és lelkes, hogy felépítse Portugália történelme legnagyobb eredményét érje el a világbajnokságok történetében.”

Ronaldo is megszólalt

A nagy vihart kavart esetet követően maga az érintett, Cristiano Ronaldo is üzent a közösségi oldalain: 

„Egy gárda, amely túlságosan egységes ahhoz, hogy külső erők megtörjék. Egy nemzet, amely túl bátor ahhoz, hogy bármilyen ellenféltől megijedjen. Egy csapat, a szó legnemesebb értelmében, amely a végsőkig harcolni fog az álmáért! Higgyetek bennünk! Hajrá, Portugália!”

Ön szerint hol van Cristiano Ronaldo helye a portugál válogatottban?

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép:  Richard Sellers / Getty Images Hungary)



  • Hírek
  • Hírek