új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A vb most ismét szünetel néhány napra, az elődöntőkkel folytatódik a móka. December 13-án, azaz kedden magyar idő szerint este 8-kor jön az argentin–horvát meccs, majd másnap szintén este 8-kor a francia–marokkói összecsapás. 

    Köszönjük a figyelmet mára, jó éjszakát kívánunk! 

  • Marokkó 1–0-ra legyőzte Portugáliát, így történelmet írva első afrikai csapatként ott van a legjobb négy között. Ellenfele az a francia válogatott lesz, amely 2–1-re győzte le Angliát úgy, hogy Harry Kane tizenegyest hibázott a mérkőzés második félidejében. 

    A Marokkó–Portugália meccs összefoglalóját ide, az Anglia–Franciaország találkozó összefoglalóját pedig ide kattintva olvashatja. 

  • Franciaország 2–1-re legyőzte Angliát a negyeddöntőben, így az elődöntőben Marokkóval játszik a csapat. A másik elődöntőben Argentína Horvátországgal játszik majd. Összefoglaló hamarosan. 

  • Valid Regraugui, a marokkói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy álom megvalósulásáról beszélt az után, hogy csapata szombaton 1–0-ra legyőzte a portugál együttest, ezzel elődöntőbe jutott a katari világbajnokságon. Ugyanakkor úgy fogalmazott, még messzebb is juthatnak, tovább írhatják a sporttörténelmet, és a következő generációk példaképévé válhatnak – írja az MTI. 

    A marokkói az első afrikai és arab válogatott, amely világbajnokságon eljutott a legjobb négyig.

    A jövő generációinak megmutattuk, és az a fontos, hogy afrikai csapat is bejuthat egy világbajnokság elődöntőjébe. Vagy akár a döntőjébe is, miért ne?

    – fogalmazott a szakvezető.

    Emlékeztetett rá, hogy egy korábbi sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, szerinte világbajnokok lehetnek-e, mire ő azt válaszolta, miért ne.

    Álmodhatunk. Miért ne álmodhatnánk, ha nincsenek álmaid, nem jutsz sehova. Ez semmibe se kerül

    – mondta.

    A marokkóiak a horvátokat, a belgákat és a kanadaiakat megelőzve az élen végeztek az F csoportban, majd a nyolcaddöntőben gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel búcsúztatták a spanyolokat, a negyeddöntőben pedig egy fejes góllal a portugálokat.

    Azt az üzenetet igyekszem átadni a játékosoknak, hogy bízzanak magukban, menjenek ki a pályára, adjanak ki magukból mindent, úgy, hogy a végén ne bánjanak semmit, és ők hisznek bennem

    – mondta Regragui.

    Ehhez csatlakozva a kapus Jásszina Bono azt emelte ki, hogy szeretnék megváltoztatni a mentalitást, meg akarnak szabadulni az alacsonyabbrendűség érzésétől.

    Az utánunk következő generáció tudni fogja, hogy a marokkói játékosok képesek csodát tenni

    – hangsúlyozta.

    A marokkóiak eddig még nem kaptak gólt ellenféltől Katarban, az egyetlen, ellenük elért találat Nájef Aguerd öngólja volt a Kanada ellen 2–1-re megnyert csoportmeccsen.

    Az afrikai együttes a döntőért a címvédő francia vagy az angol válogatottal csap majd össze.

  • A 84. percben tizenegyest rúghatott Anglia, miután Theo Hernández látványosan fellökte Mountot. Harry Kane állt a labda mögé, aki ezen a mérkőzésen már belőtt egy büntetőt, összesen így négy értékesített tizenegyesnél járt a vb-k történetében, nála senki nem lőtt be többet, ha nem számoljuk a büntetőpárbajokat. 

    Ehhez képest Kane a második büntetőt elemi erővel vágta a kapu fölé, ráadásul nem is kicsit. 

  • A 78. percben több veszélyes kísérlet után a bal szélről Griezmann ívelt a kapu elé, Giroud pedig tanári módon fejelt a hálóba, ezzel 2–1-re vezet Franciaország. Hozzá kell tennünk, előtte Pickford védett egy hatalmasat, de ezzel már ő sem tudott mit tenni. 

  • Csalódottan értékelt Fernando Santos, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az után, hogy csapata 1–0-ra kikapott a marokkói együttestől a katari világbajnokság negyeddöntőjében, így a reméltnél hamarabb kell hazautazniuk.

    A szakvezető szerint „nem igazságos”, hogy alulmaradtak, mert öt-hat gólszerzési lehetőségük volt.

    Néha egy kis szerencsére is szükségünk van, de ez ma nem volt meg

    – vélekedett Santos, aki az összecsapást követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a jövőjéről otthon egyeztet majd – higgadtan és nyugodtan – a szövetség elnökével.

    A szövetségi kapitány kiemelte: tisztában voltak a kihívással, amit a marokkóiak játéka jelentett, tudták, hogy csak kreatív játékkal lehetnek sikeresek. Gratulált az ellenfélnek, ugyanakkor köszönetet mondott a portugál népnek a csapat támogatásáért, és hangsúlyozta, hogy ezt a válogatottat nagyszerű futballisták alkotják.

    Csalódottak vagyunk, örömet akartunk szerezni a portugál embereknek

    – tette hozzá.

    A csapat ötszörös aranylabdását, Cristiano Ronaldót ért kritikákat illetően úgy fogalmazott, hogy ezek nem befolyásolták a szombati mérkőzés alakulását, mert végig egységes maradt a csapat.

    Természetesen a vereség megviselt mindannyiunkat, Ronaldót is. Nincs mit sajnálnom a választásomat illetően, akkor küldtem őt pályára, amikor úgy éreztem, hogy szükséges

    – reagált arra, hogy miért a második félidő elején állította be a válogatottsági rekordert.

    Pepe, a portugálok 39 éves védője nem volt elégedett az argentin játékvezető, Facundo Tello ténykedésével, mert – mint azt megjegyezte – a marokkóiak sok kis szabálytalansággal igyekeztek megakasztani a játékukat, a bíró pedig nem nagyon adott sárga lapot. Az sem tetszett neki, hogy „csak” nyolc perc volt a ráadás.

    Végig fölényben játszottunk, ők elég szerencsések voltak, hogy szerezzenek egy gólt, mi viszont sokat tettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést

    – vélekedett.

  • Az 54. percben Herry Kane büntetőből egyenlített, amit Tchouaméni szabálytalansága miatt fújt be a játékvezető. Kane óriási erővel bombázott középmagasan, Llorisnak esélye sem volt. 

  • Pepe, a portugál válogatott 39 éves klasszisa a Marokkó elleni kiesést követően élesen kritizálta az argentin játékvezetőt, mert nem hagyta őket játszani a második félidőben. 

    Elfogadhatatlan, hogy egy argentin bíró fújja a mi meccsünket azok után, ami tegnap történt, amikor Messi panaszkodott, aztán egész Argentína panaszkodott, most meg egy argentin bíró jött ide fújni. Nem azt mondom, hogy elcsalni érkezett... de mit játszottunk a második félidőben? A kapus folyamatosan a földön volt, a bíró meg csak 8 percet hosszabbított. Az egyetlen csapat, amelyik focizott, az mi voltunk. Bennünk megvolt a minőség, amivel világbajnokságot nyerhettünk volna

    – mondta dühösen a record.pt-nek. 

    Pepe azt is elmondta, szerinte ezek után biztosan Argentína lesz a világbajnok. 

  • A 17. percben vezetést szerzett Franciaország, Tchouaméni nagyjából 23 méterről a jobb alsóba lőtt, Pickford nem volt a helyzet magaslatán, és nem tudott védeni. Griezmann jegyzi a gólpasszt. 

  • A negyeddöntőben már-már egy előrehozott döntőt láthatunk, egy igazi szuperrangadót Anglia és Franciaország között. Szöveges élő közvetítésünket ide kattintva érheti el. 

  • Miután lefújták a Marokkó–Portugália-mérkőzést, Cristiano Ronaldo sírva viharzott be az öltözőbe – hiszen utolsó világbajnokságán a negyeddöntőben esett ki a csapatával. Az ötszörös aranylabdás játékoson valószínűleg átok ül a világbajnoki egyenes kieséses szakaszokat tekintve, hiszen soha nem szerzett még gólt ebben a szakaszban, pedig nyolc mérkőzésen (köztük egy bronzmeccsen) lépett pályára, 570 percet játszott, és 27 lövést eresztett meg összesen. 

  • A mindössze 19 éves és 164 napos Jude Bellingham a legfiatalabb játékos, aki Anglia színeiben a kezdőcsapatban kapott helyet egy világbajnoki negyeddöntőben. A legutóbbi rekorder Wayne Rooney volt, aki 2006-ban Portugália ellen 20 évesen és 250 naposan játszott vb-negyeddöntőt. 

  • A whoscored.com oldalon minden mérkőzésen minden futballista teljesítményét egyénileg értékelik, az ebből összeállított értékek alapján pedig a negyeddöntő utolsó párharcában minimális (6–5) angol fölényt hozna a két gárda kombinált álomcsapata.

  • Egyik kapitány sem cserélt a nyolcaddöntőhöz képest a kezdőcsapaton.

    Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Henderson, Rice, Bellingham – Saka, Kane, Foden. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

    Franciaország: Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé, Griezmann, Mbappé – Giroud.Szövetségi kapitány:  Didier Deschamps

  • Marokkó lett az első afrikai csapat a világbajnokságok történetében, amely elődöntőbe jutott. Ehhez az út Portugálián keresztül vezetett, a parádés mérkőzésről készült összefoglalónkat ide kattintva olvashatja. 

  • A labdarúgó-világbajnokságok történetében az 1990-ben aranyérmes német Lothar Matthäus lépett pályára a legtöbb mérkőzésen, szám szerint 25-ön, az ötödik helyen ugyanakkor már egyedül áll Cristiano Ronaldo – írja az MTI. 

    A portugálok ötszörös aranylabdása a katari vb negyeddöntőjében csereként jutott játéklehetőséghez szombaton a marokkóiak elleni mérkőzésen, ezzel 22 vb-találkozónál tart. Az ötödik vb-jén futballozó 37 éves támadó ugyanakkor Katarban nem tudja tovább növelni ezt a számot, mivel csapata kikapott, így búcsúzott.

    A hétszeres aranylabdás, 35 esztendős Lionel Messi pénteken a 24. vb-mérkőzését játszotta, ezzel holtversenyben a második, és mivel az argentin csapattal elődöntőbe került, a torna végéig megelőzheti a magyar válogatottat 2003 és 2005 között szövetségi kapitányként irányító, szintén aranylabdás Matthäust.

  • Marokkó újabb meglepetést okozott, az afrikai együttes 1–0-ra legyőzte Portugáliát a katari világbajnokság negyeddöntőjében!

    A vélhetően utolsó világbajnokságán pályára lépő Cristiano Ronaldo – akire csak csereként számított a portugál szövetségi kapitány – ehhez mérten nem tudta leplezni csalódottságát, a kiesést követően zokogva hagyta el a pályát, és vonult az öltözőbe. 

  • Az arab világ utolsó képviselőinek egy emberként szurkolnak a helyiek, így hatalmas üdvrivalgásban tört ki a médiaközpont a lefújást követően.

  • Ahogyan arról az Index is beszámolt, rendkívül fordulatos és meglehetősen kemény mérkőzésen végül tizenegyesekkel Argentína legyőzte Hollandiát a katari világbajnokság negyeddöntőjében. 

    A találkozón szabálytalanságokból, sportszerűtlenségekből és konfliktusokból sem volt hiány, ennek azonban már nyoma sincsen az argentin arcokon, akik már a találkozó másnapján elkezdték a regenerációt és a felkészülést a Horvátország elleni elődöntőre. 

  • Hiába állt be csak csereként, Cristiano Ronaldo a Marokkó elleni meccsen is rekordot állított be, az ötszörös aranylabdás támadó ugyanis 196. alkalommal szerepel válogatott mérkőzésen, ezzel pedig beérte az ugyanennyiszer pályára lépő csúcstartót, a kuvaiti Badr Al-Mutawát.  

    Elég lehet az elképesztő tapasztalat a továbbjutáshoz is? 

  • Juszef en-Nesziri fejes góljával a félidőben 1–0-ra vezet Marokkó Portugália ellen a katari világbajnokság negyeddöntőjében. A góljával a támadó a vébék történetében Marokkó legeredményesebb gólszerzőjévé lépett elő – háromszor talált be eddig.  

    A találkozó percről percre frissülő közvetítését itt követheti

  • Nem minden szurkoló számára ment zökkenőmentesen a stadionba való bejutás a Marokkó–Portugália-találkozót megelőzően, kisebb káosz és tülekedés alakult ki a beléptetőkapuknál.

    Rengeteg szurkoló ugyanis jegy nélkül érkezett a helyszínre, ezzel nagyban megnehezítve a belépővel rendelkező drukkerek bejutását a komplexumba. 

  • Futballmeccsen ritkán látott pillanatnak lehettek szemtanúi a Marokkó–Portugália-mérkőzés nézői, ugyanis a találkozót megelőző himnuszéneklés kivételesen nem csak a pályán sorban felálló játékosokról szólt. Sőt, talán róluk a legkevésbé...

    A portugál kezdőből kimaradt Cristiano Ronaldo ugyanis társai helyett az összes fotós tekintetét – és így egyben objektívét is – magára vonzotta, olyan népszerű kispad pedig nem sűrűn fordul elő, amelyik ennyivel érdekesebb, mint a pályára lépő labdarúgók. 

  • Ajánljuk magunkat: ide kattintva érhető el élő, szöveges közvetítésünk a szombati nap első negyeddöntőjéről.

  • Nem csupán Marokkó, az egész afrikai kontinens Marokkónak szoríthat a 16 órakor kezdődő, Portugália elleni negyeddöntőben, ugyanis amennyiben a válogatott ma is kiharcolja a továbbjutást, az első afrikai együttes lehet, amely világbajnokságon elődöntős meccset játszik. 

    Korábban negyeddöntőbe is mindössze három alkalommal jutott afrikai nemzet – 1990-ben Kamerun, 2002-ben Szenegál, 2010-ben pedig Ghána szerepelt a legjobb nyolc között –, azonban mindhárom esetben ez jelentette a vb-szereplésük végét. 

  • A katari világbajnokságot érő sorozatos negatív médiavisszhang ellenére a stadionok és környékük kétségkívül meglehetősen impozánsra sikeredtek – így a mai Marokkó–Portugália-találkozón is aligha lesz panasz a meccs helyszínére. 

    A mérkőzést az al-Tumama névre keresztelt stadionban rendezik majd, amelyet – ahogyan a találkozók előtt azt már megszokhattuk – a rendezők által készített drónvideóval be is mutatnak azon szurkolóknak, akiknek nincsen lehetőségük Katarban szurkolni.

  • GettyImages-52532895s
    Fotó: Andreas Rentz / Getty Images Hungary

    Cristiano Ronaldóval több mint 18 év elteltével esett meg ismét, hogy bár egészséges, és a keret tagja, két egymást követő válogatott meccsen se legyen a portugál kezdőcsapat tagja – derül ki a Transfermarkt adatbázisát böngészve.

    Legutóbb még a 2004-es, Portugáliában rendezett Európa-bajnokságon volt hasonlóban része, akkor a Görögország ellen 2–1-re elvesztett nyitómeccsükön csereként 45 perc, majd a következő körben Oroszország ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen 12 perc jutott neki. Előbbi találkozón Simao Sabrosát, utóbbin Luis Figót váltotta (a fenti képen épp az iménti csere pillanata látható – a szerk. megj.). Hogy mindez milyen régen történt: beszédes, mindössze 19 esztendős volt, azaz két évvel fiatalabb, mint a portugál kezdőből most őt kiszorító Goncalo Ramos.

    Mint beszámoltunk róla, Fernando Santos szövetségi kapitány döntése értelmében az ötszörös portugál aranylabdás a Marokkó elleni negyeddöntőben is maximum csereként beállva juthat majd játéklehetőséghez, s a kispadon kezd. 

    Korábban arról is szóltak a hírek, hogy Ronaldo összepakol, és hazamegy a világbajnokságról. 

  • Fernando Santos portugál szövetségi kapitány sorozatban másodszor is a kispadra nevezte „csak” Cristiano Ronaldót – a többi között ez derül ki, ha a 16.00-kor kezdődő Marokkó–Portugália-vb-meccs előzetesen megadott kezdőcsapataira pillantunk. A helyén a Svájc ellen triplázó ifjú titán, Goncalo Ramos kezd majd ezúttal is.

    Portugália: D. Costa – Dalot, Pepe, R. Dias, Guerreiro – Bernardo Silva, R. Neves, Otávio, Bruno Neves – Joao Félix, Goncalo Ramos.

    Marokkó: Bono – Hakimi, Szaissz, Jahia, el-Jamik – Unahi, S. Amrabat, Amallah – Zijes, en-Nesziri, Bufal.

  • A ma esti Anglia–Franciaország-találkozón ugyan az eddig nyújtottak alapján bármelyik csapatnak meg van az esélye arra, hogy kiharcolja a továbbjutást a legjobb négy együttes közé Katarban, az egyik oldal talán mégis egy kisebb előnnyel léphet pályára. 

    A franciák kiválósága, Kylian Mbappé ugyanis ismét szerencsét hozhat hazája válogatottjának, hiszen az együttes 13 mérkőzés óta nem talált legyőzőre nagy tornán, amikor Mbappé a kezdőcsapat tagja volt – ebből a vébéken mind a kilenc találkozót meg is nyerték.

    Mi ez, ha nem kecsegtető előjel?