- Sport
- Futball-vb 2022
- vb 2022
- vb 2018
- vb-történelem
- oroszország
- franciaország
- horvátország
- anglia
- németország
Amikor Oroszország keblére ölelte a világot
A magyar válogatottnak nem sikerült 2018-ban sem kivívnia a részvételt, a selejtezőben a csoportgyőztes Portugália és a végül pótselejtezőn kijutó Svájc mögött a harmadik helyen zárt. Keserű szájízzel gondolunk vissza arra az időszakra, hiszen előbb Feröer ellen jött össze egy 0–0, majd Andorrától kikaptunk idegenben 1–0-ra – ez volt a válogatott egyik legfájóbb veresége az elmúlt években.
XXI. FIFA LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
Oroszország, 2018. június 14–július 15.
Stadionok: 12 (11 városban)
Résztvevők: 32 (Anglia, Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Costa Rica, Dánia, Dél-Korea, Egyiptom, Franciaország, Horvátország, Irán, Izland, Japán, Kolumbia, Lengyelország, Marokkó, Mexikó, Németország, Nigéria, Oroszország, Panama, Peru, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Szenegál, Szerbia, Tunézia, Uruguay)
Mérkőzések: 64
Gólok: 169 (2,64/meccs)
Gólkirály: Harry Kane (6 góllal)
Világbajnok: Franciaország (2.)
Az oroszországi volt az első világbajnokság, amelyen alkalmazták a videóbírót. A spanyol–portugál csoportmeccsen már gólról is döntött, több mérkőzésre is nagy hatása volt a VAR-nak, bevezetésével a vébék történetében rekordmennyiségű büntetőt ítéltek meg a játékvezetők: csak a csoportkörben 20 tizenegyest fújtak be, az eddigi rekord 18 volt a teljes tornán. A médiát és a futballszakmát is megosztotta a videóbíró, és a világbajnokság is rámutatott a legnagyobb hiányosságára: a stadionban ülő szurkolók nem tudják, mi történik éppen, amikor a VAR-szobában felülvizsgálnak egy esetet. A kivetítőn csak egy felirat jelenik meg, hogy vizsgálnak egy szituációt, majd a játékvezető vagy továbbot int, vagy büntetőt ítél/piros lapot oszt ki.
A vb legnagyobb csalódását Németország okozta: 1938 óta ez volt az első világbajnokság, amin a nationalelf már a csoportkörben búcsúzott.
Joachim Löw csapata Svédország, Mexikó és Dél-Korea mögött az utolsó helyen végzett kvartettjében. Az öt afrikai csapat egyike sem élte túl a csoportkört – erre 1982 óta nem volt példa –, bár kettő hajszálnyira volt tőle. Nigériának egy döntetlen is elég lett volna Argentína ellen a továbbjutáshoz (sokáig 1–1-re is állt a találkozó), négy perccel a lefújás előtt azonban a dél-amerikaiak betaláltak, így továbbmentek. Szenegálnak még ennél is nagyobb pechje volt: azonos pontszámmal és gólkülönbséggel végzett Japánnal a H-csoportban, így a világbajnokságok történetében először a fair play szabály döntött, a kevesebb sárga lapot gyűjtő ázsiaiak javára.
Az egyenes kieséses szakasz legnagyobb meglepetését a házigazda szolgáltatta: Oroszország a jelenleg a Ferencvárost irányító Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitánnyal a kispadon kiejtette a végső győzelemre is esélyesnek tartott Spanyolországot, méghozzá tizenegyesekkel.
Aznap este érkeztem meg épp Szamarába, a repülőtérről a hotelbe tartottam, míg zajlott a találkozó. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a városban: gyakorlatilag leállt a közlekedés (kétsaroknyit a négysávos főúton több mint fél óra volt megtenni taxival), mindenki az orosz–spanyol meccset figyelte. Mihelyst megnyerték a hazaiak a találkozót, örömünnep vette kezdetét: az autósok kórusban nyomták a dudát, a járókelők diadalittasan énekeltek, lengtek az orosz zászlók, amerre csak szem ellátott – ez a siker a rendezőnek felért egy világbajnoki címmel.
Anglia és a későbbi ezüstérmes Horvátország is tizenegyespárbajban ment tovább, előbbi negyeddöntőjét a helyszínen nézhettem Szamarában. A Volga-parti várost ellepték az „It's coming home!” feliratok, az angol szurkolók 1966 után újabb vb-címről álmodoztak. Túl sokan azonban nem voltak – mármint Szamarában –, mint néhányukkal való beszélgetéseimből kiderült, politikai és ideológiai okokból. Volt ellenben rengeteg német szurkoló, hiszen az Oroszországba címvédőként érkező Nationalelf találkozott volna itt az angolokkal. Ha nincsenek a svédek.
Az angol álom folytatódott, egészen az elődöntőig, ahol a horvátok hosszabbítás után szertefoszlatták azt. Sőt, a bronzmérkőzés sem sikerült a szigetországiaknak, Belgium túl nagy falat volt, így a futball négy éve sem tért haza. Nem úgy Franciaországba: Didier Deschamps legénysége Uruguayon és Belgiumon is túljutott, hogy a döntőben két vállra fektesse az egymás után háromszor is túlórázó horvátokat. Déli szomszédjaink elképesztő erőfeszítéseit ezüstérem és a világ csodálatának kivívása koronázta, a franciák ezen a vébén egyszerűen felülmúlhatatlanok voltak.
A finálét követő sajtótájékoztatón senki sem maradt szárazon: az örömkapitány monológját a diadal- (és valószínűleg pezsgő-)ittas francia játékosok szakították meg, az asztalokon ugráltak, vizet és pezsgőt locsoltak mindenkire, aki bent ült. Ilyen körülmények között senki sem tudott rájuk haragudni, Deschamps legalábbis biztosan nem.
A 2018-as világbajnokság megmozgatta a teljes futballvilágot, nekem volt szerencsém öt hétig a helyszínen átélni egy vb varázslatos hangulatát. Semmihez sem fogható érzés a különböző nemzetek szurkolóival barátságosan énekelni, a tömött lelátók zajától megszédülni, miközben a világ legjobb labdarúgói szántják fel a pályát az egytől egyig lenyűgöző arénák gyepén. Olyan sztárokkal találkozhattam és készíthettem interjút, mint
- Ronaldo,
- Didier Drogba,
- Fernando Morientes,
- Míchel Salgado,
- vagy Julio Baptista.
Azóta nagyot fordult a világ, különösen Oroszországgal. Minden idők egyik legjobb házigazdájából – merthogy sokan így emlegették a négy évvel ezelőtti vébét – háborús agresszor lett, akit nem sok helyen tűrnek meg. Katarban a tűrőképesség tesztelésére sem lesz szükség, ugyanis az orosz válogatott nem tudta kvalifikálni magát, az együttest kizárták, így a lengyelek játék nélkül jutottak tovább a pótselejtezőben.
A korábbi világbajnokságokra visszatekintő sorozatunkat ide kattintva olvashatja el, a katari vébéről pedig itt olvashatja cikkeinket.
(Borítókép: Francia örömünnep a vb-trófeával a 2018-as világbajnokság döntője után. Fotó: Matthias Hangst/Getty Images)