Több mint 100 kilogramm kokainnal kapcsolták le a válogatott labdarúgót
A 29 éves labdarúgó a hírek szerint bőröndökbe rejtve próbált kábítószert csempészni, de balszerencséjére igen hamar lebukott. Nédrát társával együtt kapták el a repülőtéren, a labdarúgót előzetes letartóztatásba helyezték, míg tettestársa bírói felügyelet mellett szabadlábon védekezhet.
Anélkül, hogy ismertük volna az érintettség mértékét, megtudtuk, hogy az egyik játékosunkat kábítószer-csempészet miatt letartóztatták. Legyünk erősebbek, mint valaha, folytassuk a nevelést a sporton keresztül, és harcoljunk az ilyen csapásokkal, óvjuk és figyelmeztessük a fiatalokat ennek kockázataira, következményeire és visszaéléseire
– írta közleményben Nédra klubja, az Aiglon du Lamentin, olvasható az nso.hu fordításában.
Jean-Manuel Nédra a Karibi-térségben található Martinique regionális bajnokságában szereplő Aiglon du Lamentinnél játszott, de a martinique-i válogatott tagja is volt.
(Borítókép: Getty Images)