Ekkor kísérik az utolsó útjára Lendvai Miklóst

2023.03.02. 20:45

Múlt hétfőn érkezett a hír, hogy a zalaegerszegi születésű sportember tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Lendvai a ZTE-ben lett profi játékos, majd megfordult a francia Bordeaux-nál, a svájci Luganóban, a Ferencvárosnál, játszott három belga klubban, majd a ciprusi Aris Limassolban is, mielőtt hazatért a Győrhöz, majd nevelőklubjánál fejezte be első osztályú karrierjét.

A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN 1996 ÉS 2004 KÖZÖTT 23 ALKALOMMAL LÉPETT PÁLYÁRA, ÉS TAGJA VOLT AZ ATLANTAI OLIMPIÁN RÉSZT VEtt KOROSZTÁLYOS EGYÜTTESNEK IS, AMELY MÁIG UTOLSÓKÉNT LÉPETT PÁLYÁRA ÖTKARIKÁS RENDEZVÉNYEN.

Pályafutását lezárva edzőnek állt, volt a Zalaegerszeg és a Hévíz trénere is.

Édesapja szerint fia a tragédia előtti éjjelen dönthette el, hogy véget vet életének, és arról is beszélt, hogy nem érti, mi vezethetett a korábbi magyar válogatott futballista tettéhez.

Lendvai Miklós temetésére március 7-én, kedden 14 órakor kerül sor a zalaegerszegi Új temetőben. A ZTE 1920 Facebook-oldal arra buzdít, hogy minél többen kísérjék el utolsó útjára a korábbi középpályást.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 80-20-55-20-as telefonszámot!

Kérjük, olvassa el ezt az oldalt!

Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport