- Sport
- Futball
- telki
- magyar válogatott
- bolgár válogatott
- válogatott
- eb 2024
- eb-selejtező
- marco rossi
- szoboszlai dominik
Hiába gyakorolja Schäfer a kő-papír-ollót, Szoboszlai szerint nincs esélye
További Futball cikkek
A válogatott tehát hétfőn 20.45 órakor Bulgáriával csap össze a Puskás Arénában, ez lesz a mieink első mérkőzése az Eb-selejtezők G csoportjában. A bolgárok már túl vannak egy erőpróbán, otthon 1–0-ra kikaptak Montenegrótól.
A vasárnapi telki sajtótájékoztatón először Szoboszlai Dominik csapatkapitány szólt a riporterekhez. Elsőként arra a kérdésre válaszolt, hogy milyen lesz védekezésre berendezkedett ellenfelekkel játszani, nem lesz-e szokatlan ez a forgatókönyv a korábbiakhoz képest, amikor Németország, Franciaország, Anglia vagy éppen Olaszország ellen jobbára kontráztunk.
„Nem tudom, hogy mindenki védekezni fog-e ellenünk, ebben egyáltalán nem vagyok biztos – magyarázta a 22 éves csapatkapitány. – Ez tőlünk is függ, hogy miképpen játszunk majd. Nem vagyok ebben biztos, majd meglátjuk. Mindenesetre elemezzük az ellenfeleinket, felkészültünk minden taktikai variációra.”
Ki lesz a középcsatár, firtatta a következő kérdező – csak az biztos, hogy nem Szalai Ádám. Erre így reagált Szoboszlai.
„Volt egy Szalai Ádámunk, aki arról híres, hogy minden labdáért megküzd, de valahogy pótolni fogjuk. Van egy Ádám Martinunk, Németh Andrásunk, Varga Barnabásunk, utóbbi az NB I góllövő listájának vezetője. De az is lehet, hogy hamis kilencessel játszunk majd. Nehéz lesz Ádámot pótolni, kétségtelen, de rajta vagyunk” – mondta az RB Leipzig klasszisa.
Most minden meccs előtt három pontot vár a közvélemény a válogatottól, nem jelent ez túl nagy nyomást?
Ez most nagyon más szituáció, mint eddig volt, valóban mindenki továbbjutást vár tőlünk. Ha le tudnám venni a többiekről a stresszt, a nyomást, szívesen magamra vállalnám. De senki se aggódjon, a társaim el tudják viselni a nyomást. Különben is, magunkkal kell foglalkozni, azzal, hogy mi hogyan játszunk.
Mire, kire gondolt, amikor felhúzta a karszalagot? Ezt is megkérdezték Szoboszlaitól.
„Azon gondolkoztam, hogy eddig csapatkapitányként még nem kaptam ki. Maradjon ez így továbbra is! A csapat az első, és az marad a jövőben is. Egyébként az járt a fejemben, hogy mit mondok majd a fiúknak a meccs előtt, mert tartottam egy beszédet.”
Kikaptak a bolgárok 1–0-ra Montenegrótól, ez jó vagy rossz?
„Egy iksz nem lett volna rossz, de mi magunkkal akarunk foglalkozni. Ha győzünk, teljesen mindegy, hogy mit játszanak a többiek.”
Az Index kérdésére, hogy ki rúgja majd a tizenegyest, ha lesz, dodonai választ adott:
„A szövetségi kapitány kijelölte az ítélet-végrehajtót...”
Schäfer András a TikTokra kirakott egy viccesnek szánt videót, amin gyakorolja a kő-papír-ollót. Megkérdezte kolléganőnk, vajon van esélye a jövőben a jelenleg sérült berlini középpályásnak.
Szoboszlai rövid választ adott:
Semmi esélye!
Marco Rossi szövetségi kapitánytól először azt kérdeztük: mi volt a véleménye a bolgár–montenegrói meccsről, van-e befolyása az eredménynek a magyar válogatottra nézve?
„Nehéz előre jelezni az ellenfél mentális állapotát. Az biztos, hogy nem örültek a bolgárok a hazai vereségnek, és az is biztos, hogy most Pesten akarnak javítani. Eddig volt egy stabil taktikájuk, de Montenegró ellen ezen valamiért változtattak. Nem tudhatjuk az okát, miként azt sem, hogy ellenünk mit akarnak majd játszani.”
Megkérdeztük Rossit, lesz-e változás az észt meccshez képest.
Nagy előny, hogy lejátszottuk ezt a felkészülési meccset, mert sokat tanultunk belőle, és kialakult a bolgárok elleni kezdőnk, amit persze csak holnap árulok el. Nagy előny manapság, hogy ötöt lehet cserélni, és azt ki is szoktam használni, mert öt cserével sokat tudunk változtatni a taktikánkon, a játék képén.
Megkérdezte egy bolgár újságíró, hogy nem becsülik-e le a magyarok a hétfői ellenfelüket.
„Bulgária nehéz ellenfél lesz, nagyon atletikus, kirobbanó teljesítményre képes támadói vannak, szilárd védelemmel. Semmiképpen nem engedélyezhetünk nekik szabad területeket. Senki sem becsülheti le az ellenfelét, különösen nem mi, magyarok. Attól, hogy legyőztük Angliát és a németeket, ikszeltünk a franciákkal, még nem gondolnám, hogy egy szinten állunk velük. Szóval nem becsüljük le a bolgárokat, még véletlenül sem” – fogalmazott.
Mekkora hátrány nekünk, hogy Bulgáriának nincs veszítenivalója? – így szólt a következő kérdés.
Már a frankfurti sorsolás óta mondom, hogy papíron mi vagyunk a favoritok, ez tény, kár lenne letagadni. De ahogy nekünk sikerült legyőznünk Angliát vagy Németországot, úgy ki is kaphatunk egy papíron gyengébb ellenféltől. Hatvanezer szurkoló előtt kell bizonyítanunk, lesz rajtunk nyomás. Jól szervezett csapat a bolgár, tisztelnünk kell!
Mit fogunk játszani támadásban, ki lesz a középcsatár? Ezt is szerettük volna megtudni.
„Az Észtország elleni meccsünk is igazolta, hogy tudunk játszani statikus centerrel és hamis kilencessel is. Sok függ attól, hogyan alakul a mérkőzés képe, bármikor lehet váltani. Mindkét opció játszik” – titkolózott a kapitány.
Lesz-e még kő-papír-olló a jövőben? A végén természetesen előjött a csütörtök óta mindenkit foglalkoztató kérdés.
Megragadom az alkalmat, és elnézést kérek azért, ami a pályán történt. Én vagyok a felelős mindenért, ami a pályán történik. Dominik az első számú büntetőlövőnk, de átadhatja másnak, ha úgy érzi, a rúgás jogának kisorsolása azonban nem megoldás. Az biztos, hogy kő-papír-olló nem lesz a jövőben. Ha Dominik jól érzi magát, ne adja át másnak a lövés jogát!
A bolgárok ellen 23 mérkőzésen 13 győzelem, 5-5 döntetlen és vereség, 55–25-ös gólkülönbség a magyar válogatott mérlege. Legutóbb 2020. október 8-án Szófiában 3–1-re győztünk Eb-selejtezőn. Kilencen most is tagjai Marco Rossi keretének a Vaszil Levszki Stadionban pályára lépett magyar játékosok közül. A hétfői ellenfelünk szövetségi kapitányát két és fél éve még Georgi Dermendzsievnek hívták, ma már a szerb Mladen Krsztajics a szakvezető, akivel három győzelem és két vereség a gödörből kikecmeregni készülő bolgár válogatott mérlege.
A bolgárok kapitánya domináns ellenfélre és erős nyomásra számít a magyaroktól
A Puskás Arénában rendezett délutáni sajtótájékoztatón érződött, hogy a csütörtöki mérkőzéssel ellentétben a hétfői már tétre megy: a vendégcsapatot ezúttal dupla létszámú, mintegy tizenöt fő kísérte el az idegenbeli fellépésre.
Mladen Krsztajics szövetségi kapitány utalt a pénteki összecsapásukra, amelyen véleménye szerint jól teljesítettek, jobbak voltak az ellenfelüknél, és egyáltalán nem érdemeltek vereséget. Hozzátette: viszont nagyon elfáradtak, a rendelkezésükre álló két nap alatt viszont kellően regenerálódtak a náluk egy nappal többet pihenő magyarok elleni fellépésre. Ebben már csak azért is bízik, mert hétfőn nagyon erős riválissal találkoznak.
„Felkészültünk a hétfői mérkőzésre, a magyar válogatott magas szintet képvisel, taktikailag és fizikailag is erősek. Nekünk az a legfontosabb, hogy felejtsük el pénteki meccset, aminek azért annyi pozitívuma mindenképp volt, hogy a közönség felé átment az az üzenetünk, hogy fiatal játékosok alkotják a csapatunkat, akikben van kellő bizonyítási vágy és motiváció. A jövőt illetően biztos lesznek hibáink, de biztos lesznek győzelmek is, a futball ilyen” – nyilatkozta.
A szakember kifejtette: megvan a terve, hogy mit szeretne játszani majd hétfőn a csapatával, miként a mérkőzés alakulásának függvényében van B terve is, mint minden edzőnek.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen erős a magyar válogatott, domináns ellenfélre, erős nyomásra kell számítanunk, de bízom abban, hogy jó reagálunk. Azon dolgozunk, hogy ehhez felnőjünk. Főként a montenegróiaktól elszenvedett hazai vereség után lenne fontos megmutatnunk, hogy bár hiányzik a tapasztalat, fiataljaink is képesek a minőségre, és szeretnék megmutatni magukat, valamint harcban lenni a továbbjutásért” – közölte.
A játékosokat Ilija Gruev, a Werder Bremen középpályása képviselte, aki kiemelte: a magyar válogatott játéka a keret Bundesliga-játékosaira, Willi Orbánra, Sallai Rolandra és Szoboszlai Dominikra épül, az ő teljesítményük döntő hatással bír a csapatra.
A magyar válogatott kerete:
- Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE FC), Hegyi Krisztián (West Ham United)
- Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (ZTE FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)
- Középpályások: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debrecen), Kalmár Zsolt (DAC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (Mol Fehérvár), Vécsei Bálint (Ferencváros)
- Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Németh András (Hamburger SV), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paksi FC)
A bolgár válogatott kerete:
- Kapusok: Szvetoszlav Vucov (Slavia Szófia), Danijel Naumov (CSZKA 1948), Ivan Gyulgerov (Cserno More)
- Védők: Petko Hrisztov (Venezia, olasz), Plamen Galabov (Makkabi Netanya, izraeli), Gyimo Kraszcev (Fiorentina, olasz), Valentyin Antov (Monza, olasz), Ivajlo Markov (Podbeskidzie Bielsko-Biala, lengyel), Anton Negyalkov (Ludogorec), Viktor Popov (Cserno More)
- Középpályások: Joan Sztojanov (Sektzia Ness Ziona, izraeli), Ivan Jordanov (Szpartak Várna), Marin Petkov (Levszki Szófia), Janisz Karabeljov (Kisvárda), Ilija Gruev (Werder Bremen, német), Dominik Jankov (Ludogorec), Filip Kraszcev (Levszki Szófia), Ilian Ilijev (Apollon Limasszol, ciprusi), Ilijan Sztefanov (Levszki Szófia), Nyikola Ilijev (Internazionale, olasz)
- Támadók: Radoszlav Kiriljov (CSZKA 1948), Georgij Ruszev (CSZKA 1948), Szpasz Gyelev (Ludogorec), Kiril Gyeszpodov (Ludogorec), Martin Mincsev (Sparta Praha, cseh)
A magyar válogatott mérkőzései az Eb-selejtezők G csoportjában:
Március 23., Magyarország–Bulgária 20.45
Június 16., Montenegró–Magyarország 18.00
Június 20., Magyarország–Litvánia 20.45
Szeptember 7., Szerbia–Magyarország, 20.45
Október 14., Magyarország–Szerbia, 20.45
Október 17., Litvánia–Magyarország, 20.45
November 16., Bulgária–Magyarország, 20.45
November 19., Magyarország–Montenegró, 15.00
A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinenstornára. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön.
A 2024-es Európa-bajnokságot Németországban rendezik, 10 városban. A kontinenstorna 2024. június 14-től július 14-ig tart.
Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?
(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. március 23-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)