Egy 26 éves férfi meghalt, 203 ember kórházba került Nápolyban

2023.05.05. 08:53

Halálos áldozatot követelt a féktelen ünneplés Dél-Olaszországban, miután az SSC Napoli labdarúgócsapata több mint 30 év elteltével ismét olasz bajnoki címet nyert. A Gazzetta dello Sport beszámolója szerint egy 26 éves férfit meglőttek, kórházba szállítást követően pedig belehalt a sérüléseibe. További kétszáz ember szorult még egészségügyi ellátásra az éjszaka során…

A Gazzetta azt írja, a Piazza Volturnónál eddig ismeretlen okból kitört lövöldözésben négyen sérültek meg, köztük egy 26 esztendős férfi, aki már korábbról szerepelt a rendőrségi adatbázisban, halálos sebet kapott. Másik három embert is lőtt sebbel kellett kórházba szállítani, állapotuk azonban stabil.

Nápoly-szerte óriási ünneplés és fieszta vette kezdetét, miután a város csapata, az SSC Napoli megszerezte Udinében azt az egy pontot, amely matematikailag is biztossá tette az olasz bajnoki címet. Az együttes 1990 óta először, története során harmadszor ért a csúcsra. Az előző két Serie A-serleget még a legendás Diego Armando Maradona főszereplésével vívta ki a klub.

A (még csak nem is hivatalos) bajnoki parádé alatt több mint kétszázan sérültek meg a városban úgy, hogy az éjszaka orvosi ellátásra is szorultak, a Gazzetta reggel nyolcas összesítése 203 főnél állt.

A sérültek között akadt, aki motoros balesetet szenvedett, autóból esett ki, vagy épp lábát törte villanypóznára mászva, és olyan is, aki pirotechnika-használat közben szenvedett égési sérüléseket, illetve legalább három embert petárda okozta kézsérüléssel kellett ellátni. Összesen hét embert kellett benn tartani közülük.

A Napoli öt fordulóval a bajnokság vége előtt 80 ponttal áll a tabella élén, a második helyezett Lazio 64 pontos, a Juventus 63-mal, az Inter 60-nal követi őket a Bajnokok Ligája-indulással kecsegtető pozíciókban. Utóbbiakért még nagy lesz a harc, az Atalanta, az AC Milan és az AS Roma egyaránt 58 pontos, így a harmadik és a hetedik pozíció közt kevesebb mint kétgyőzelemnyi a különbség…

A RAI időközben a rendőrségtől kapott információkra hivatkozva azt állítja, a lövöldözés független volt a bajnoki parádétól, a 26 éves férfit nem ünneplés közben találták el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport