Szoboszlai Dominik döntötte el a Német Kupa sorsát
További Futball cikkek
- Marco Rossi túltett az Aranycsapat legendás szövetségi kapitányán
- Szoboszlai duplázott, sima 2–0-s magyar siker Zenicában, szinte biztos a harmadik hely
- Szoboszlai duplájával nyert kulcsfontosságú meccset a válogatott
- Mélységesen mély gödörből mászott ki kulcsjátékosunk lélekgyógyász bátyja támogatásával
- Gyilkos kór fenyegeti a futballistákat, a legendás játékos pereli emiatt az angol szövetséget
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig címvédőként várhatta az Eintracht Frankfurt elleni Német Kupadöntőt. A tavalyi győzelem volt a csapat történetének eddigi legnagyobb sikere, akkor Willi Orbán, Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is a pályán voltak. Ezúttal Gulácsi Péter a sérülése miatt nem játszhatott, a másik két magyar válogatott játékos kezdőként lépett pályára. A Leipzignek ez sorozatban a harmadik Német Kupadöntője.
Jó kérdés viszont, hogy ez a mérkőzés volt-e az utolsó Szoboszlai Dominik számára az RB Leipzig színeiben.
A magyar játékost ugyanis több csapattal is szóbahozták az utóbbi időben, az Indexnek adott exkluzív interjúban így fogalmazott: „A mérleg egyik serpenyőjében egy jó Leipzig van, egy olyan edzővel, aki bízik bennem, és olyan társakkal, akik befogadtak és szintén hisznek bennem. Ennél egyetlen futballista sem vágyhat többre. Ez egy egészen extra helyzet. Ugyanakkor a másik oldalon ott van az a kérdés, ha most léphetek egyet Európa top öt-hat klubja felé, akkor mondjak nemet a kihívásra? Sosem voltam ilyen típus! Nagyon jó helyzetben vagyok, hiszen fantasztikus klubban játszhatok. Azt viszont nem akarom, hogy tizenöt év múlva úgy kelljen visszatekintenem a karrieremre, nem hoztam ki belőle a legtöbbet.”
A Bundesligában az RB Leipzig a Schalke elleni győzelemmel zárta a szezont, Bajnokok Ligája indulást jelentő harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. A Frankfurt a hetedik helyen zárt, noha ugyanannyi pontot szerzett, mint a hatodik Leverkusen, de a jobb gólkülönbség miatt a Leverkusen szerezte meg a hatodik, egyben Európa Konferencia-liga selejtezőt érő helyet. A Német Kupa győztese az Európa Ligában szerez indulási lehetőséget. Mivel a Leipzignek biztos a BL-indulás, ezért itt válik bonyolulttá a helyzet:
Ha a Frankfurt nyeri a kupát, akkor az Európa Ligában játszik, a Bayer Leverkusennek pedig a Konferencia Liga rájátszásában kellene helytállnia. Ha a Leipzig nyer, akkor a Leverkusen az Európa Ligában, az Eintrachtnak pedig a Konferencia Liga selejtezőjében kellene játszania.
Összefoglaló
A Leipzig oldaláról eltiltás miatt hiányzott a világbajnokság egyik nagy felfedezettje, Josko Gvardiol. Willi Orbán és Szoboszlai Dominik kezdőként léptek pályára. A Frankfurt kezdőjében pedig ott volt az a Haszebe Makoto, aki 39 évesen és 136 naposan a Bundesliga 1963-as alapítása óta a legidősebb játékosnak számít, aki egy Német Kupadöntőben kezdett. A meccsre minden jegy elkelt, 74 475 néző előtt játszottak a felek.
A negyedik percben egyből Szoboszlai indult remekül a pálya közepéről, majd Timo Wernerhez passzolt, akinek a lecsúszott lövését védeni tudta Kevin Trapp. Ez volt az egyetlen kaput eltaláló lövés az első félidőben – igazi kupadöntőt nézhettünk. A félidő vége felé került ismét komoly helyzetbe az RBL, Konrad Laimer indította laposan Christopher Nkunkut, de a Bundesliga idei gólkirálya a bal alsó mellé lőtt. A Frankfurt az első játékrészben nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani, mindössze két kaput el nem találó lövést hozott össze.
A második félidő eleje egy kis csúszással indult, mert a Frankfurt-szurkolók komoly pirózásba és hanggránátozásba kezdtek, és megállt a füst a berlini Olympiastadionban. Aztán elkezdődött a játék, bár a füstölést nem hagyták abba a szurkolók. Pártatlan szurkolóként nézve sajnos ez volt a második félidő első tíz percének legérdekesebb történése.
A 61. percben aztán jött az első csere, Timo Werner kapott egy rúgást a lábára, és a fájdalmai miatt nem tudta folytatni a játékot. Így a helyére Yussuf Poulsen érkezett a pályára. Néhány percre rá jött a második félidő addigi legizgalmasabb pillanata: Mario Götze kapott remek labdát a tizenegyespont magasságában, és kapásból a kapura bombázta azt. Blaswichnak óriási szerencséje volt, hogy gyakorlatilag a mellkasa felé érkezett a labda, így csak a kezeit kellett mozdítania a védéshez – ha máshova száll a lövés, az gyakorlatilag védhetetlen lett volna.
A 71. percben a tizenhatoson belül elakadt a lipcseiek támadása, ám Nkunku remekül kavarta a kártyákat, és lövésre vállalkozott a tizenhatos vonalától.
Nkunku lapos próbálkozása valószínűleg tisztán nem lett volna túl veszélyes, ám a labda két védő lábán is irányt változtatott, akár egy flippergolyó, így Trapp gyakorlatilag tehetetlen volt (1–0).
A következő percekben a Leipzig próbálkozott több nyomást helyezni a frankfurti kapura, ebből több szögletet is ki tudott harcolni. A 79. percben Szoboszlai szöglete remekül kanyarodott középre, Poulsen fejese pedig centikkel kerülte el a jobb felső sarkot.
A 85. percben a Leipzig ismét komoly helyzetet alakított ki a frankfurti kapu előtt, de a védők remekül zárták a szöget. Aztán Szoboszlai Dominik sarokkal szépen passzolt, majd Nkunkuhoz került a labda, aki remekül látta meg a kiugró magyar játékost.
Szoboszlai pedig amint megkapta a labdát Nkunkutól, nagyjából nyolc méterre a kaputól, jobbal a hosszú alsóba lőtt, és eldöntötte a meccset (2–0).
A játékvezető négy perc ráadást ítélt, melyben gólszerző magyar játékost lecserélte Marco Rose vezetőedző, és Kevin Kampl érkezett a helyére. A Frankfurt teljesen összeesett, az RB Leipzig pedig a 2021/22-es idényt követően sorozatban másodjára nyerte meg a Német Kupát! A trófea történetében az RB Leipzig a nyolcadik csapat, amely címet tudott védeni.
Eredmények
Német Kupadöntő
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 2–0 (0–0)
Gólszerzők: Nkunku (71.), Szoboszlai (85.)