új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mára bezár a Futballbazár, tartsanak velünk holnap is!

  • Az AC Milan tavaly nyáron 35 millió eurót fizetett a Club Brugge alakulatának Charles De Ketelaere játékjogáért, ám hiába kiáltották ki a fiatal középpályást Kevin De Bruyne utódjaként, messze várakozásokon alul teljesített.

    A 22 éves játékos Olaszországon belül válthat klubot, az Atalanta ugyanis szívesen leigazolná, sajtóinformációk szerint pedig közel a megegyezés. De Ketelearét 3 millió fontért egy évre kölcsönbe vehetik a bergamóiak, akiknek opciós joguk is lesz a megvásárlására, további 23 millióért.

  • Habár az utóbbi napokban hallani lehetett olyan híreket, hogy a Liverpool egyiptomi támadója, Mohamed Szalah lehet a következő nagy fogása az idén nyáron elképesztő nagybevásárlást végző szaúdi klubok egyikének, a játékos menedzsere egyértelműen cáfolta ezeket a pletykákat.

    Sem Mohamed, sem pedig én nem tárgyaltunk egyetlen szaúdi csapattal sem

    – szögezte le a Twitteren Ramy Abbas Issa.

  • A spanyol labdarúgó-bajnokság legutóbbi kiírásának győztese, az FC Barcelona megszerezte a Freiburgtól a német futball egyik legnagyobb reménységét, Noah Darvichot.

    A 16 éves játékos 2,5 millió euróért csatlakozik a katalánokhoz, ez az összeg azonban különböző bónuszokkal akár 5 millióra is nőhet. A kivásárlási ára viszont meghökkentő, a szerződése értelmében 1 milliárd (!) euró.

  • Bár néhány nappal ezelőtt kész tényként közölték, hogy az Ajax ghánai játékosa, Mohammed Kudus a Premier League-ben szereplő Brightonhoz igazol, homokszem került a gépezetbe.

    A támadó középpályás ugyanis inkább a Bundesliga ezüstérmeséhez, a Borussia Dortmundhoz csatlakozna, így könnyen elképzelhető, hogy hiába egyezett meg egymással az amszterdami és az angol alakulat, meghiúsul a tanszfer.

     

  • A Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata kedden két játékost igazolt Christian Gomis és Szalai József személyében. A borsodi klub honlapjának beszámolója szerint a francia–szenegáli kettős állampolgárságú védekező középpályás hároméves megállapodást írt alá. Az ingyen érkezett 24 éves futballista az előző idényben a kiesett Budapest Honvédban szerepelt.

    Gomis mellett a Mezőkövesd a Vasastól leigazolta a 20 esztendős utánpótlás válogatott támadót, Szalai Józsefet, aki szintén három évre kötelezte el magát. A Mezőkövesd nem kezdte jól az OTP Bank Liga 2023/24-es idényét, mivel az első és a második fordulóban is vereséget szenvedett, így jelenleg sereghajtó.

  • A Hoffenheim csapatában folytatja pályafutását Wout Weghorst, aki az előző félévben kölcsönben a Manchester Unitedben futballozott. A holland válogatott csatár játékjogát az angol élvonalba idén feljutó Burnley birtokolja, most azonban egy évre ismét kölcsönadta, méghozzá a német Hoffenheimnek.

    Weghorst így csapattársa lesz a magyar válogatott hátvédjének, Szalai Attilának, akiért július végén több mint 12 millió eurót fizetett a német együttes a török Fenerbahcénak.

     

  • A Premier League előző kiírásának negyedik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végzett Newcastle United bejelentette, hogy leigazolta a Southamptontól fiatal angol hátvédjét, Tino Livramentót.

    A 20 éves játékosért 40 millió eurót fizettek a Szarkák, akik korábban már megszerezték az AC Milantól Sandro Tonalit és a Leicestertől Harvey Barnest, Livramento tehát a harmadik nyári szerzeményük.

  • A Manchester City új szerződést ajánlott angol válogatott hátvédjének, Kyle Walkernek. A 33 éves futballistát Thomas Tuchel mindenáron szeretné leigazolni a Bayern Münchenhez, ám a Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben is címvédő angol alakulat is számol vele a következő szezonban, ezért új kontraktust ajánlott neki.

    Pep Guardiola minél előbb azt szeretné, ha kiderülne, számíthat-e jobbhátvédjére, hiszen a hétvégén már kezdődik az angol bajnokság.

  • A Liverpool labdarúgócsapatának ajánlata Romeo Laviáért hiába közelít, még mindig nem elégséges a Southampton számára.

    A Sky Sports úgy tudja: a legutóbbi, harmadik liverpooli ajánlatban már 45 millió font szerepelt, az előző idényben az élvonal utolsó helyén végzett, így az ezúttal másodosztályú Southampton azonban változatlanul kitart az 50 millió fontos eladás mellett.

    A 19 éves belga válogatott játékos szerződése 2027 nyaráig érvényes a Southamptonnál, amely tavaly 10 millió fontért szerezte őt meg a Manchester Citytől. Utóbbi klub korosztályos kereteiben két évet töltött. Lavia korosztálya egyik legjobbja a posztján,

    a védekező középpályás az előző Premier League-idényben a 21 év alatti játékosok között az élen végzett több statisztikai mutatóban (szerelés, blokk, interception),

    illetve szakértők szerint labdával is képes olyan teljesítményre, amivel akár az élvonal első felében is megállná a helyét.

    Jürgen Klopp vezetőedző együttese a nyáron két új középpályást szerződtetett már: a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik 60 millió fontért érkezett az RB Leipzigtől, Alexis Mac Allister pedig 35 millió fontért a Brightontól. Az együttes középső részéből a nyáron több rutinos játékos (James Milner, Alex Oxlade-Chamberlain, Naby Keita, Jordan Henderson, Fabinho) távozott.

  • Kedd este barátságos mérkőzés keretein belül összecsap a Barcelona és a Tottenham, de a találkozón egész biztosan nem lép pályára a londoniak ásza, Harry Kane. Az angol válogatott labdarúgó kimaradt a Tottenham meccskeretéből, mivel még mindig zajlanak a tárgyalások csapata és a Bayern München között.

    A bajor klub, mondhatni, már emberemlékezet óta szeretné leigazolni a támadót, de a Tottenham vezetősége egyelőre hajthatatlan, és 110 millió euró alatt nem szeretné értékesíteni játékjogát. Legutóbb éppen egy 100 millió eurós Bayern-ajánlatot köszöntek szépen, és küldték vissza a németeknek. Kérdés, hogy Kane kimaradása után láthatjuk-e még újra Tottenham-mezben, vagy végre megköttetik az üzlet a felek között.

  • Andrés Iniesta világbajnok (2010) és kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes (2008, 2012) spanyol labdarúgó az egyesült arab emírségekbeli Emirates FC-ben folytatja pályafutását.

    Fabrizio Romano átigazolási szakértő úgy tudja:

    a 39 éves középpályás 1+1 évre szóló megállapodást ír alá Rász el-Haima élvonalban újonc egyesületénél.

    Iniesta öt év után, július elején köszönt el a japán Vissel Kobe csapatától, de már akkor jelezte: még nem érzi úgy, hogy a sportágtól is végleges búcsút vesz. Bár felmerült, hogy korábbi barcelonai társait követve az Inter Miaminál köt ki, végül a Perzsa-öböl lett a befutó, ott is az előző idényben a másodosztályú bajnokságban ezüstérmes Emirates FC.

    A helyi élvonalban ismertebb spanyol futballistaként Paco Álcacer (Sardzsa) és Alejandro Pozuelo (al-Dzsira) szerepel már.

    A Marca internetes oldala már videót is közölt a helyszínen lévő Iniestáról, míg Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a szerződést már a mai napon véglegesítik is,

  • A transzferguru Fabrizio Romano szerint 2027-ig meghosszabbítja szerződését az Atlético Madrid csapatával Álvaro Morata. Bár a 30 éves csatárt az idén nyáron szokásos szaúdi ajánlatok mellett az Inter, a Roma és a Milan is csábította, minden jel arra utal, hogy marad a spanyol fővárosban.

  • A West Ham United szemet vetett a Manchester United két labdarúgójára, és a The Athletic lap információi alapján 70 millió eurót ajánlott Harry Maguire és Scott McTominay játékjogáért.

    Az 57-szeres angol válogatott Maguire szerződése 2025 nyaráig él az MU-nál, értékét a Transfermarkt 20 millió euróra teszi. A 30 éves belső védő 2019 nyarán 87 millió euróért igazolt a Leicester Citytől az MU-ba, amelyben viszont adós azzal a markáns teljesítménnyel, amelyet volt klubjában nyújtott, illetve amelyet az angol válogatottban teljesít.

    A 39-szeres skót válogatott McTominay manchesteri megállapodása ugyancsak két évig érvényes még, az ő értékét a Transfermarkt 25 millióra taksálja. A 26 éves védekező középpályás az MU saját nevelésű játékosa, az előző idényben gyakran bajlódott sérülésekkel, de 39 tétmérkőzésen így is pályára lépett.

  • A francia bajnok PSG hivatalos csatornáin jelentette be, hogy vásárlási opcióval, egy évre kölcsönvette a Benficától a portugál válogatott támadót, Goncalo Ramost. A 22 éves támadó 65+15 millió eurós csomagért költözhet véglegesen a francia fővárosba –az extra 15 milliót különböző bónuszok teljesülése esetén kapná meg a luzitán alakulat.

  • Mozgalmas volt a hétfő, amennyiben lemaradt volna a legfontosabb átigazolási hírekről, érdemes átböngészni tegnapi cikkünket.

  • Kedden is kinyit a Futballbazár, kövesse velünk a hazai és nemzetközi átigazolási híreket!