Súlyos betegség következtében meghalt Gáspár Cecília
Meghalt Juric (Gáspár) Cecília, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya.
A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a 40 éves, 28-szoros válogatott sportoló súlyos betegség következtében hunyt el.
Gáspár Cecília
Fotó: MLSZ
Gáspár a Femina csapatában kezdte pályafutását, ötször nyert bajnoki címet, a válogatottban pedig 2005 és 2011 között szerepelt.
Ezt követően Csehországban, majd Németországban futballozott, Würzburgban állást vállalt a Sporttudományi Intézetben, illetve sporttudományi tanulmányokat folytatott – írja az MTI.
A 2022–2023-as idényben Gáspár két mérkőzésen lépett pályára a magyar NB II-ben, az Azul Verde csapatában. Két fiúgyermeket nevelt.