A román élvonalban folytatja a Puskás-díjas Zsóri Dániel
A Puskás-díjas Zsóri Dániel a román élvonalban szereplő UTA Arad labdarúgócsapatához igazolt hétfőn.
A klub honlapja emlékeztetett rá, hogy a 23 éves csatár kis túlzással hazatért, hiszen az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel.
Később Békéscsabára került, majd
- a Debrecen,
- a Fehérvár FC,
- a Budaörs,
- a Budafoki MTE,
- a Zalaegerszeg,
- legutóbb pedig az MTK futballistája volt.
A DVSC színeiben a Ferencvárosnak lőtt ollózós góljáért 2019-ben megkapta a nemzetközi szövetség (FIFA) Puskás-díját, amit minden évben a legszebb találatot szerző játékosnak ítélnek oda.
Az UTA Aradnak egy győzelme, négy döntetlenje és három veresége van a román bajnokság új idényében, írja az MTI.