- Sport
- Futball
- nemzetekligaja2024
- labdarúgás
- futball
- magyar válogatott
- bosnyák válogatott
- nemzetek ligája
- puskás aréna
Gól nélkül nincs feltámadás, Szoboszlaiék nem bírtak a bosnyákokkal a Puskás Arénában
További Futball cikkek
- Marco Rossi új szabályokat vezetett be Telkiben a Hollandia elleni meccs előtt
- Sok hűhó semmiért? Pont úgy jutott tovább a pályán a címvédő, mint ahogyan a zöldasztal mellett tette volna
- Kisfia születésére olyan ajándékot kapott Lionel Messitől, amit sohasem felejt el
- Egy évre eltiltották a válogatottól a Romániát gyalázó magyar sportolót
- A válogatott korábbi kapusa brutálisan nehéz meccsre számít a hollandok ellen
Amíg Marco Rossi együttese a csoport szombati nyitókörében 5–0-ra kikapott a megannyi erényüket megcsillantó házigazda németektől, addig a bosnyákok ugyancsak öt gólt kaptak Eindhovenben a hollandoktól. Velünk ellentétben azonban utóbbi meccsen a vendégek is szereztek két találatot, és a 88. percig még minimális volt a hátrányunk. Miközben a magyar válogatott Düsseldorfban csak vergődött, még árnyéka sem volt önmagának.
Hétfőn, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Szergej Barbarez bosnyák kapitány a magyarokat dicsérte, és az ötgólos düsseldorfi vereségünkről úgy vélte: egy rossz meccs nem teszi tönkre az előző évek munkáját. Pár órával korábban Telkiben, a magyar válogatott bázisán Rossi és a csapat képviseletében a kapitányi karszalagot viselő liverpooli légiós, Szoboszlai Dominik még mindig a két nappal korábban átéltek hatása alatt volt.
A mai összecsapást megelőzően a magyar és a bosnyák válogatott négyszer találkozott: az 1999-es első találkozó Budapesten, majd 2001-ben a második összecsapás Zenicán egyaránt 1–1-re végződött. Azt követően a 2008-as Eb selejtezősorozatában a mieink oda-vissza nyertek: vendégként 3–1-re, házigazdaként 1–0-ra. Érdekesség, hogy mindkét meccsre szeptemberben került sor, előbb 6-án, majd 8-án találkoztak a felek, most pedig a sormintának megfelelően 10-én.
A bosnyákok nincsenek jó passzban, és akkor még finomak voltunk: utóbbi hét meccsüket kivétel nélkül elvesztették, 7–20-as gólkülönbséggel. Igaz, közben nem nyeretlen kétévesekkel játszottak; Anglia, Portugália, Olaszország és Hollandia is ott volt az ellenfeleik között.
A szombati kezdő tizenegyhez képest az olasz–magyar szakvezető öt helyen változtatta meg kezdőcsapatát. A kapuból kikerült Gulácsi Péter, míg a mezőnyjátékosok közül Balogh Botond, Loic Nego, Nagy Ádám és Kerkez Milos. A kapus poszton Dibusz Dénes személyében adta magát a megfelelő alternatíva, mezőnyben pedig három olyan játékos került a kezdőbe, akik csereként léptek pályára Düsseldorfban (Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt, Nikitscher Tamás), míg a negyedik helyen a rutinos Botka Endrére esett a választás. A bosnyákok négyet változtattak az eindhoveni kezdőjükön, kettőt a védelemben.
Szokatlan látvány az elmúlt évekhez képest, foghíjas volt a Puskás Aréna lelátója
A kezdés előtt tíz perccel bizony bőven akadtak üres helyek a Puskás Aréna lelátóján, ami az utóbbi években nem nagyon fordult elő. Hiába, a szombati, düsseldorfi 5–0-s vereség megtette hatását. Reggel még volt 4000 eladatlan jegy, ennek egy része este is a pénztárban maradt. Persze, így is voltak közel hatvanezren a nézőtéren, sőt...
A kezdőrúgást Schäfer András végezte el, és már az első percekben konstatálhattuk, hogy most nem Németország, hanem Bosznia-Hercegovina az ellenfél. Folyton a mieinknél volt a labda, a papírformának megfelelően. Közben Amszterdamban Hollandia megszerezte a vezetést Németország ellen...
A 16. percben Szoboszlai ívelt be szögletet, Varga Barnabás a földre pattintotta a labdát fejjel, a bosnyák kapus, Nikola Vasilj hatalmasat védett. Két percre rá megint Varga fejelhetett volna gólt, de a labda elcsúszott előtte. Beszorultak a vendégek, a 21. percben Bolla köténnyel ugrott meg a jobb oldalon, Adrian Barisic sárga lapot érően buktatta.
A bosnyák szektorban görögtűz gyulladt, aminek szerencsére jóval nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
A 24. percben megint Varga veszélyeztetett, Vasilj a léc alól szedte ki a fejest.
A 30. percben Szoboszlai jutott olyan szabadrúgáshoz, amilyet ő be szokott rúgni jobb napjain, de most elég magasan fölé tekerte a labdát. Három percre rá Bolla, a mezőny talán legjobbja szerelt és indított, Sallai Roland ellőtte keresztbe a kapu előtt a labdát, ismét Varga érkezett, de közeli lövését Vasilj megfogta. Most már feltörte a bosnyákok hátát a háló, a 38. percben Nagy Zsolt húszról rászúrta a jobb alsó sarokra, sokan már gólt kiáltottunk, de Vasilj kipiszkálta a labdát.
A szünetben a bosnyákok egyet cseréltek, Rossi egyet sem. Az 52. percben Bolla beadása után Varga előtt nyílt helyzet, de a védelem az utolsó tizedmásodpercben szögletre mentett. Nem volt jó a meccs, tompán erőlködtek a mieink, a bosnyákok meg csak ölték a futballt. Aztán a vendégek sokáig észrevétlen klasszisa, Edin Dzeko a 66. percben csak megvillant, de Dibusz vetődve könnyedén védett.
A 70. percben Sallait felvágták, megint Szoboszlai próbálkozhatott 23 méterről. Ez most jobb volt, a labda a lécről pattant szögletre, egy védő ért bele. Na végre felélénkültek a magyarok! Nagy Zsolt adott be balról, Varga elvetődve fejelt, de mellé. Most már volt ritmusa a játéknak, csak egy kicsit későn. A 75. percben Rossi cserélt, Csoboth Kevint küldte be Bolla helyére, addigra a bosnyákoknál már három új ember is a pályán volt.
A 79. percben Botka egy szöglet után elterült a földön, egy percig vérfagyasztó volt a jelenet, de aztán talpra állt a Fradi jobbhátvédje, a pályát viszont elhagyta, és már nem is ment vissza. Hármas cserével vetette be utolsó tartalékait Rossi, méghozzá Ádám Martin, Kerkez Milos és Balogh Botond személyében. Egyre fogyott az idő, Rossi egyre idegesebben mászkált fel s alá a partvonal mellett. A 89. percben Ádám Martin majdnem megszerezte a győztes gólt, de a fejest bravúrral védte a végig remeklő Vasilj.
Maradt a 0–0, egyik válogatott sem került lépéselőnybe a csoport harmadik helyéért folyó küzdelemben. Mert az első két hely a nagyok, a németek és a hollandok belügye...
A budapesti meccsnek aztán úgy lett vége, hogy a figyelmetlenek észre sem vették. Egyszer csak csendben, különösebb átmenet nélkül az öltöző felé vették az irányt a pályán lévők.
A csoport másik találkozóján, Amszterdamban a két favorit összecsapásán a házigazda hollandok már a második percben megszerezték a vezetést Tijjani Reijnders révén, a vendégek azonban még a szünet előtt fordítottak. Deniz Undav 38. percben szerzett gólja után az első félidő ráadásában gólpasszal jeleskedett, akkor Joshua Kimmich talált be Bart Verbruggen kapujába. A második félidő holland részről úgy kezdődött, ahogyan az első: góllal. Az 50. percben Denzel Dumfries volt eredményes. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a németek maradtak a csoport élén.
A mostani NL-szezon októberi körében a magyar válogatott előbb 11-én, pénteken Hollandiát látja vendégül, majd a bosnyákokhoz látogat 14-én, és hétfőn lép pályára Zenicán.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport
2. forduló (szeptember 10.):
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Marco Guida (olasz)
Magyarország: Dibusz – Botka (Balogh B., 83.), Orbán, Dárdai M. – Bolla (Csoboth, 75.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. (Kerkez, 83.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 83.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Barisic, Katic, Saric (Gigovic, 60.), Bicakcic – Gazibegovic, Basic Huseinbasic, 60.), Burnic (Tahirovic, 46.) Dedic – Dzeko, Demirovic (Bajraktarevic, 77.). Szövetségi kapitány: Szergej Barbarez
Hollandia–Németország 2–2 (1–2)
Gólszerzők: Reijnders (2.), Dumfries (50.), illetve Undav (38.), Kimmich (45+3.)
A csoport állása: 1. Németország 4 pont (7–2), 2. Hollandia 4 (7–4), 3. Bosznia-Hercegovina 1 (2–5), 4. Magyarország 1 (0–5)
A további menetrend:
3. forduló (október 11.)
- 20.45: Magyarország–Hollandia
- 20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország
4. forduló (október 14.)
- 20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország (Zenica)
- 20.45: Németország–Hollandia
5. forduló (november 16.)
- 20.45: Hollandia–Magyarország (Amszterdam)
- 20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina
6. forduló (november 19.)
- 20.45: Magyarország–Németország
- 20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
1. forduló (szeptember 7.):
- Németország–Magyarország 5–0 (1–0)
- Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2 (2–1)
A folytatásban
- A bennmaradásért vívott rájátszás (2025. március 20–25.)
- Az A liga negyeddöntője (2025. március 20–25.)
- Az A liga négyes döntője (2025. június 4–8.)
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)