Halványan csillogott a Barcelona csillaga Kecskeméten, a spanyol U21 mégis simán nyert
A magyar együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a B csoportban a negyedik helyen állt a keddi mérkőzés előtt, és maradt is ott a játéknapot követően. Az éllovas spanyolokkal tavaly november 17-én mérkőzött idegenben a magyar csapat, akkor 2–0-ra kapott ki Huelvában.
A kecskeméti találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, a spanyolok gyakorlatilag a kapujuk elé szorították a magyarokat. Ezzel a saját dolgukat is megnehezítették, mert a betömörülő hazaiakkal szemben nem sok gólhelyzetet tudtak kialakítani. Szélesi Zoltán együttese fegyelmezetten zárt saját tizenhatosánál, az öt védő előtt öt szűrő helyezkedett sokszor... A magyar támadásokkal leginkább megbízott Vancsa Zalán is jó 30 méterre védekezett Hegyi Krisztián kapujától. A vendégek a 20. percben a – végül győzelmet érő – vezetést egy szöglet utáni távoli lövésből szerezték meg, a Mallorca középpályása, Robert Navarro révén.
Az első félidőben rendkívül passzív magyarok – egy-két felívelésre futotta az erejükből, de gyorsan elveszítették a labdát – a második félidőben többször jutottak el ellenfelük kapujáig, de veszélyt sokáig így sem jelentettek. A spanyolok pedig folytatták a labdabirtoklásra, sok passzra épülő játékukat. A hajrában bátrabban támadott a magyar csapat, amely előtt ekkor már adódott gólszerzési lehetőség.
Az ősszel még további két mérkőzése lesz a magyar U21-es válogatottnak, október 10-én a máltaiakat fogadja Budapesten, október 15-én pedig Belgiumban lép pályára.
A kilenc csoportgyőztes Eb-résztvevővé válik, a csoportmásodikak közül a legjobb három szintén, a további hat pedig a rájátszásban küzdhet a fennmaradó három helyért. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Szlovákia, amelynek válogatottja automatikus résztvevő.
(Index/MTI)