Olykor járni sem tud, fájdalmában zokog, mégis megmentette imádott csapatát
További Futball cikkek
- Sok hűhó semmiért? Pont úgy jutott tovább a pályán a címvédő, mint ahogyan a zöldasztal mellett tette volna
- Kisfia születésére olyan ajándékot kapott Lionel Messitől, amit sohasem felejt el
- Egy évre eltiltották a válogatottól a Romániát gyalázó magyar sportolót
- A válogatott korábbi kapusa brutálisan nehéz meccsre számít a hollandok ellen
- Lassan már számolni is nehéz, mennyien dőlnek ki a német válogatott keretéből
A Sevilla nem a legszebb napjait éli a La Ligában. Az előző idényben a 14. helyen végzett a pontvadászatban, és megmenekült a kieséstől, most pedig négy forduló után 2-2 vereséggel és döntetlennel, két ponttal kieső helyen szerénykedett. Ezért aztán létkérdés volt az andalúz csapat számára a három pont megszerzése a Getafe ellen a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban, hazai környezetben.
Így érkezett el a 23. perc, nulla-nulla állásnál. Adriá Pedrosa, a Sevilla balhátvédje átívelte a labdát a jobb oldalra Jesús Navasnak, aki lekezelte, és mintegy 16 méterről, nehéz szögből a túlsó pipába bombázott. David Soria kapus beleért a lövésbe, de nem háríthatta az elemi erejű jobblábas bombát.
Ezzel győzött 1–0-ra a Sevilla, és lépett ki a kiesőzónából. A mérkőzés után a majdnem 39 éves Navas zokogva ünnepelte a létfontosságú győzelmet, de kevesen tudták, hogy ezek nemcsak az öröm, hanem a fájdalom könnyei is voltak.
Navasnak ugyanis idestova négy éve olyan derékfájdalmai vannak, hogy olykor nem is tud lábra állni.
Most is úgy volt még két nappal a Getafe elleni meccs előtt, hogy nem fogok tudni játszani –
mondta. – Reggelente kínszenvedés felkelni, a gyerekeimmel sem tudok játszani, annyira fáj a derekam. A meccs azonban szent dolog, addigra injekciókkal rendbehozom magam.
Navas szombati gólja történelmi volt: ő lett minden idők legidősebb bajnoki gólszerzője a Sevilla csapatában 38 éves és 298 napos fejjel. Az eddigi rekordot Sergio Ramos tartotta idén március 30. óta, amikor pont a 38. születésnapján lőtt gólt, és érdekes módon szintén a Getafénak.
▶️ La celebración de @JNavas 😍#SevillaFCGetafe #LaLigaHighlights pic.twitter.com/MbRs7Y7Jg3
— Sevilla Fútbol Club (@SevillaFC) September 14, 2024
Így örült a veterán játékos a góljának
További kuriózum: Navas a bajnokságban legutóbb 2030 nappal, több mint öt évvel ezelőtt szerzett gólt, 2019 februárjában a Barcelona ellen 4–2-re elvesztett hazai mérkőzésen.
🥹 Las lágrimas de felicidad de una leyenda.@JNavas x @SevillaFC#LALIGAEASPORTS | #LALIGAHighlights pic.twitter.com/00B07d1HLd
— LALIGA (@LaLiga) September 14, 2024
Az öröm és a fájdalom könnyei a lefújás után
Navas egyébként idén augusztusban jelentette be visszavonulását a válogatottból, ahol 2009 óta 56 alkalommal lépett pályára. Oszlopos tagja volt a 2010-ben Dél-Afrikában világbajnokságot, majd két évvel később Lengyelországban és Ukrajnában Európa-bajnokságot nyerő válogatottnak, és idén nyáron is szerepelt az újból Eb-t nyerő együttesben, Albánia ellen például ő volt a csapatkapitány.
Navas 2013 és 2017 között alapembere volt a Manchester Citynek, de aztán visszatért Sevillába, mert imádott klubjának szüksége volt a kapitányra.
(Borítókép: Jesús Navas 2024. szeptember 14-én. Fotó: Fran Santiago / Getty Images)