Dibusz Dénes ajánlatot kapott külföldről, ezért mondott nemet az átigazolásra
További Futball cikkek
- Marco Rossi új szabályokat vezetett be Telkiben a Hollandia elleni meccs előtt
- Sok hűhó semmiért? Pont úgy jutott tovább a pályán a címvédő, mint ahogyan a zöldasztal mellett tette volna
- Kisfia születésére olyan ajándékot kapott Lionel Messitől, amit sohasem felejt el
- Egy évre eltiltották a válogatottól a Romániát gyalázó magyar sportolót
- A válogatott korábbi kapusa brutálisan nehéz meccsre számít a hollandok ellen
Az ankét elején azt kérdezték a szurkolók, várható-e tőkeerős szponzor érkezése a jövőben.
A szponzorokon dolgozunk, a Gazpromon is, de a jogászok szerint nem lehet. Én bevállalnám, mert ha egy cég olyan sok pénzt keres Magyarországon, az a helyi ügyeket segítheti. Volt bennük némi nyitottság, főleg, amikor kiszálltak a BL-ből, a német fociból, de úgy tűnik, ez egyelőre nem megy. A meglévő szponzorokat igyekszünk kiszolgálni minél jobban
– válaszolta Kubatov Gábor.
Az FTC elnöke kendőzetlenül beszélt a csapat jelenlegi teljesítményéről is:
„A pályán látható játék lehetne jobb, a jelenlegi sz.r, van a mondás, hogy jó játékkal nyerni könnyű, na de sz.rral… Az eredmények jók, de ahogy a játék kinéz, az borzalmas. Pascal Jansennek időt kell adni, meg kell ismernie neki is mindenkit, hogy kivel mit kell csinálni. Ha nem lett volna itt Leandro, akkor jóval komolyabb bajban is lehettünk volna, nagyon fontos az ő tapasztalata” – idézte az elnököt a Nemzeti Sport.
Kubatov Gábor azt is elárulta, hogy „megkajálta” Dejan Sztankovics esküjét, aki a legutóbbi szezon végén váratlanul bejelentette, hogy távozik, ha nem adják meg neki azt az ajánlatot, amit kapott. A szerb szakembert végül kivásárolta a szerződéséből a Szpartak Moszkva.
Kubatov a Dibusz Dénesre vonatkozó kérdésre is reagált: „Dénesre volt ajánlatunk, de ő okos gyerek, közgazdász. Volt egy francia ajánlata, megkérdezte, hogy ott mennyi az adó, a lakásbérlés, az élet. Kijött neki, hogy 1500 euró pluszért nem mozgatja a családját, emellett van vele egy hosszú távú megállapodásunk, és jól is érzi magát, szerintem már nem is kellene neki mozognia” – mondta.