A magyar válogatott a padlóról felállt, de így is elbukott Svájccal szemben az Eb-nyitányon

Eljött a nap, amire a magyar futballszurkolók a decemberi sorsolás óta vártak, a válogatott megkezdte sorozatban harmadik, története ötödik Európa-bajnoki szereplését!

A selejtezőt imponáló magabiztossággal, veretlenül és csoportelsőként abszolváló gárda évek óta elképesztő tömegeket képes magával ragadni, így az sem jelentett meglepetést, hogy Kölnben a meccs napján már a tömegközlekedési eszközökön is úgy érezhettük magunkat, mintha a BKV egyik járatán közelítenénk meg a Puskás Arénát.

A hangulat már órákkal a kezdés előtt parádés volt, és bár a helyi szervezők miatt néhányszor újra kellett tervezni a vonulást, az óriási tábor vidáman és rendkívül magabiztosan várta az összecsapást.

„Hogy mit várok a mérkőzéstől? Magyar sikert, 2–0 vagy 3–1. Utána a németek ellen? Az 2–1 és kilenc pont és csoportelsőség. Vagy hét, az is jó” – felelte egyik szurkolónk a kérdéseinkre, egy másik nem engedett a három sikerből.

Pedig az első ellenfél a nagy viadalokon már rendkívül otthonosan mozgó svájci gárda, amely a keretét tekintve bőven a mieink előtt állna a ranglistákon, az erősorrendünkben viszont (talán kicsit hazahúzva) így is a magyar csapat mögé szorult.

Gyorsan jött a hideg zuhany, talán még rosszabbkor a második pofon

Sajnos a kezdés inkább a rivális erőfölényéről árulkodott, mert bár először Szoboszlai Dominik felívelt szabadrúgása után Szalai Attila révén a mieink kerültek helyzetecskébe, ezt követően viszont azonnal a svájciak ragadták magukhoz a kezdeményezést. 

Nem sokkal később már egy leshelyzetnek kellett megakadályoznia az ellenfél nagy helyzetét, és a támadásba villámgyorsan átváltó rivális azért egyre több riadalmat okozott a hátsó sorainkban – a túloldalon a Loic Nego sérülése miatt a kezdőbe kerülő Fiola Attila jobb oldali megiramodását követően Sallai Roland fölészálló átlövését jegyezhettük fel.

A 12. percben aztán ünnepelni kezdhetett a svájci publikum, és bár elsőre még azt hihettük, hogy Michel Aebischer kétségtelenül remek labdája lesen találta meg a ziccert higgadtan értékesítő Kwadwo Duah-t, a visszajátszásokból egyértelmű volt, hogy Kerkez Milos a bal oldalon belógott (0–1).

Marco Rossi együttesén sajnos a következő percekben sem látszott, hogy kontrollálni tudná a játék alakulását, és a 20. percben újabb ajtó-ablak helyzet tárult az ellenfelünk elé: Ruben Vargas kapott ajándék labdát a védelemtől, de Gulácsi Péter bravúrral hárítani tudott.

A védekezésbeli hibák tetézésére jött még, hogy támadásban sem villogott a magyar csapat, amely úgy festett, hogy egy sebességi fokozattal lejjebb játszik riválisánál, legalábbis annak ritmusváltásaival továbbra is nagyon szenvedtünk.

Ha ez önmagában nem lett volna elég, a pálya közepén is az volt az ember érzése, mintha csak piros mezes játékost látna, folyamatosan könnyedén szerezte vissza így a labdát Murat Yakin csapata, amiből újabb és újabb esélyek adódtak – ezekben a percekben leginkább olyan lezárásokkal, amelyek során rendre tizenegyest reklamáltak a túloldalon.

Viszont amíg csak egy gól a különbség, addig egy pillanat alatt változhat az állás, a magyar csapat pedig kifejezetten jó a pontrúgások gólra váltásában, így okkal bizakodhattak szurkolóink a 40. percben Szoboszlai bal oldali szabadrúgásánál Willi Orbán remekül is érkezett, sajnos fejesét könnyedén védte Yann Sommer.

Amikor már kezdett úgy festeni, hogy kiegyenlítődik kissé a játék, jött az újabb pofon: a sokadik, saját 16-osunk környékén elveszített labda után Remo Freuler játszott a balján érkező Aebischerhez, aki egy csellel elküldte védőjét, majd 20 méterről remekül tekert a hosszú alsóba (0–2).

Az első félidőben ezzel együtt bántóan nagy volt a különbség a felek között, bár a várható gólmutató valamivel szorosabb képet festett az állásnál, hiszen 1,32 volt ott, és 0,21 itt.

Egyórányi játékhoz érve javult az összkép, jött is a magyar gól, de az egyenlítés nem sikerült

Rossi a szünetben bele is nyúlt a csapatba, Lang Ádám helyére érkezett Bolla Bendegúz, Fiola Attila így egy sorral hátrébb csúszott a pályán.

Azt nem állíthatnánk, hogy ezzel együtt rohamosan feljavult volna a játék, hiszen rögvest Duah veszélyeztetett, de bal alsóra tartó labdájára ugyanúgy leért Gulácsi, ahogyan nem sokkal később Vargas lapos próbálkozásánál is hárítani tudott – a kettő között egy les miatt már amúgy is tárgytalan Szoboszlai-lövésecskét láthatott a kissé csüggedő magyar publikum.

Amelynek, mondjuk, nem kellett sok, hogy tűzbe jöjjön, Szoboszlai Dominik a 16-os bal sarkától pár méterre végezhetett el szabadrúgást, a svájci védelem viszont ennél és a szögletnél is a helyén volt.

Hátul sem szűntek meg a gondok, saját szabadrúgásunkból indítottuk Dan Ndoyét, akinek az átlövése szerencsére azért nem volt veszélyes a kapunkra.

A nagyobb baj, hogy fordítva is fennállt ez, amikor pedig ritkán felhördült a közönség, sorra emelkedett a partjelző zászlaja les miatt.

Hanem aztán jött a 63. percben az addigi legnagyobb magyar lehetőség, Sallai Roland bal oldali beadására pazarul érkezett a pillanatokkal korábban lesről ziccert rontó Varga Barnabás, fejese viszont elkerülte a kapu jobb oldalát.

Ekkor már egészen meccshangulatba kezdett kerülni a tábor, amely kisvártatva végre ünnepelhetett is:

Az idényben 40 tétmeccsen 41 kanadai pontot (29 gól, 12 gólpassz) termelő csatár a 12. válogatottmeccsén a hetedik találatát jegyezte.

Erre már Yakinnak is bele kellett nyúlnia a meccsbe, kettős cserével próbálta felrázni együttesét (nálunk pedig Kleinheisler László állt be), és Willi Orbán mentése kellett ahhoz, hogy ne legyen újra közte kettő, majd Fabian Schär fejelt mellé a szögletből.

Maradtunk ugyanakkor bátrak előrefelé, Kerkez bal oldali centerezésénél Varga elé kellett kivetődnie Sommernek, és mintha az első félidőben rendkívül magabiztos svájciak is kezdtek volna időnként elbizonytalanodni.

A végjátékra érkezett Dárdai Márton és Ádám Martin is a csapatba, két csatárra váltottunk, és nyomtunk is rögvest, amit rendkívül értékelt a teljesen fellelkesült közönségünk: zúgott is a „mindent bele!”

Azonban hiába próbálkoztak a mieink, újabb nagy lehetőség nem alakult ki, sőt az utolsó percben még Gulácsinak kellett bravúrt bemutatnia Granit Xhaka szöglet utáni fejesénél, hogy maradjon esély az ötperces ráadásra.

Ebben mindent egy lapra feltéve próbált rohamozni a magyar csapat, ami újabb svájci kontrákat hozott, de mégsem ebből született meg a három pont sorsát eldöntő találat, hanem Willi Orbán rossz mentési kísérlete után Breel Embolo emeléséből (1–3).

Labdarúgó Európa-bajnokság 2024, csoportkör, 1. forduló:

A csoport

Magyarország–Svájc 1–3 (0–2)

Köln, RheinEnergieStadion. 47 000 néző. V: Vincic (szlovén)

Magyarország: Gulácsi – Lang (Bolla, a szünetben), Orbán, Szalai A. (Dárdai M., 79.) – Fiola, Schäfer, Nagy Á. (Kleinheisler, 67.), Kerkez (Ádám, 79.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Widmer (Stergiou, 68.), Xhaka, Freuler (Sierro, 86.), Ndoye (Rieder, 86.) – Aebischer, Vargas (Embolo, 74.) – Duah (Amdouni, 68.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin 

Gólszerző: Varga B. (66.), ill. Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (93.)

A csoport pénteki meccsén

Németország–Skócia 5–1

A csoport állása: 1. Németország 3 pont (5–1), 2. Svájc 3 (3–1), 3. Magyarország 0 (1–3), 4. Skócia 0 (1–5)

B csoport

• Spanyolország–Horvátország 3–0 (Morata 29., Ruiz 32., Carvajal 45+2.)
• Olaszország–Albánia 2–1 (Bastoni 11., Barella 16., ill. Bajrami 1.)

(Borítókép: A magyar védő Willi Orban és a svájci védő Silvan Widmer egyaránt fejjel ugrik a labdára. Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP)