- Sport
- Európa-bajnokság 2024
- osztrák válogatott
- török válogatott
- eb 2024
- merih demiral
- michael gregoritsch
Merih Demiral élete meccsét játszotta, nyolc közé vezette Törökországot
További Európa-bajnokság 2024 cikkek
- Csukló nélkül lett Európa-bajnok, a hazáért mindenre képes volt
- Rá sem ismerni a futball Eb hősére, talán az édesanyja is elmenne mellette
- Az Eb-búcsú után visszavonult a válogatott rekordere
- Csányi Sándor csalódott az Európa-bajnoki búcsú miatt, de nagy célokat tűzött ki
- Hat spanyol az Európa-bajnokság álomcsapatában
Egy csoportelső és egy csoportmásodik csatáját hozta az utolsó nyolcaddöntős mérkőzés. Ausztria Franciaország és Hollandia előtt végzett a D csoport élén hat ponttal, a törökök ugyanannyi egységgel lettek másodikok az F csoportban Portugália mögött.
Megtippelni is nehéz volt a találkozó előtt, hogy melyik gárda lehet az esélyesebb, erre a két csapat örökmérlege is bizonyosságként szolgált: 17 meccs, ebből 9 osztrák és 7 török győzelem, valamint egy döntetlen – 24 gól itt, 23 gól ott.
Nem sokkal a kezdés előtt az UEFA honlapján a szurkolók sem tudtak dönteni: fifty-fifty a szavazáson.
Néhány hónappal ezelőtt Bécsben felkészülési mérkőzést játszott egymással a két válogatott, a találkozót 6–1-re nyerte meg Ausztria. Az akkori kezdőcsapatokhoz képest osztrák oldalon négy, török oldalon hat változtatást eszközölt Ralf Rangnick, illetve Vincenzo Montella.
A lipcsei mérkőzés egyik legnagyobb hiányzója Hakan Calhanoglu volt, aki sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára.
Jó ritmusban kezdődött a találkozó, Marcel Sabitzer kerülhetett volna helyzetbe már az első percben, nem sokkal később azonban már a törökök rúghattak szögletet. A középre ívelt labdába Christoph Baumgartner és Stefan Posch ért bele szerencsétlenül, Pentz kapus előbb még hárítani tudott, de a kipöckölt labdát néhány méterről Merih Demiral elemi erővel a kapuba bombázta, 0–1. Micsoda kezdés, 57 másodperc!
Ez a gól az Eb-k történetének leggyorsabb gólja a kieséses szakaszban.
Az ötödik percben – szintén egy szöglet után – hatalmas lehetőséget puskáztak el az osztrákok, Baumgartner azonban nem tudta bepiszkálni a labdát a török kapuba.
A 12. percben az új, befont fizimiskával játszó Sabitzer lőtt a sorfalba egy ígéretesnek tűnő szabadrúgást 25 méterről. Néhány minutummal később Arda Güler próbálta meglepni az osztrák kapust, de a félpályáról eleresztett lövése jócskán elkerülte a célt…
Tempóban továbbra sem volt hiány, lehetőségek adódtak mindkét oldalon, a legnagyobb Baumgartner előtt a félidő utolsó percében, ám a lövése a bal kapufa mellett suhant el.
A labdabirtoklás 50-50% volt az első játékrészben, az osztrákok azonban többet próbálkoztak, többet futottak, több helyzetet alakítottak ki. A szünetben Rangnick kettőt is cserélt, Philipp Mwene és Romano Schmid helyére Alexander Prass és Michael Gregoritsch érkezett. A rutinos német edző ezzel próbálta meg feljebb tolni csapata védekezését, és igyekezett nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni.
Az 51. percben Marko Arnautovic került helyzetbe, de a hatalmas egyenlítési lehetőséget elpuskázta a 116-szoros válogatott támadó. A második félidőt sokkal dinamikusabban kezdte az osztrák együttes, a játékosok keresték az üres területet és a mélységi indításokat.
A gól azonban a másik oldalon érkezett: az 59. percben egy török szögletet követően Demiral helyezkedett remekül, és két védő gyűrűjében egy kiváló bólintással fejelt az osztrák kapuba, 0–2.
A 26 éves védőnek ez volt a 48. válogatott mérkőzése, és ezen az estén megduplázta góljainak számát.
Immár négy találatnál tart a nemzeti csapatban az al-Ahli játékosa, aki minden bizonnyal élete meccsét játszotta a török nemzeti csapatban.
Úgy tűnt, ez a szögletek estéje, a 66. percben Sabitzer kanyarintott középre egy sarokrúgást, Posch csúsztatta tovább a labdát, majd Gregoritsch a léc alá bombázott, 1–2.
A nagy rohanásban – és a szakadó esőben – egyre nagyobb nyomást helyeztek az osztrákok a törökökre, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük, hiába támadták végig szinte az egész második félidőt.
A kinyíló osztrák védelem tartogatott néhány ziccert a törököknek, ám a Montella-csapat nem tudott még egyszer betalálni, a 94. percben pedig Gregoritsch fejesét védte elképesztő bravúrral Mert Günök, 1–2 maradt a végeredmény. Egy kimondottan remek, jó iramú mérkőzésen Ausztria mellett a lipcsei stadion is elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól.
A történelmi siker tehát elmaradt, Ausztria először juthatott volna a legjobb nyolc közé egy Eb-n. Az előjelek is bizakodásra adtak okot, sőt a babonások is reménykedtek: Rangnick irányítása alatt ez volt a hetedik mérkőzése az osztrák válogatottnak, amit keddi napon játszott a csapat, és a hetedik győzelem… lehetett volna.
A törökök viszont a 2008-as Eb után ismét eljutottak legalább a negyeddöntőig. Akkor a menetelés az elődöntőben ért véget, Németország jelentette a végállomást.
Most pedig két szünnap következik az Európa-bajnokságon, legközelebb pénteken rendeznek mérkőzést.
Labdarúgó-Európa-bajnokság 2024, nyolcaddöntő:
- Ausztria–Törökország 1–2 (Gregoritsch 66., illetve Demiral 1., 59.)
- Románia–Hollandia 0–3 (C. Gakpo 18., Malen 82., 94.)
hétfőn játszották
vasárnap játszották
- Spanyolország–Georgia 4–1 (Rodri 38., F. Ruiz 51., Nico Williams 75., Dani Olmo 82., illetve Le Normand 18. – öngól)
- Anglia–Szlovákia 2–1 (Bellingham 90+5., Kane 91., illetve Schranz 25.) – hosszabbítás után
szombaton játszották
- Németország–Dánia 2–0 (Havertz 53. – 11-esből, Musiala 68.)
- Svájc–Olaszország 2–0 (Freuler 37., Vargas 46.)
A negyeddöntő párosítása:
- péntek 18.00, Stuttgart: Spanyolország–Németország
- péntek 21.00, Hamburg: Portugália–Franciaország
- szombat 18.00, Düsseldorf: Svájc–Anglia
- szombat 21.00, Berlin: Hollandia–Törökország
Az elődöntő programja:
július 9., kedd, 21 óra, München: Spanyolország/Németország – Portugália/Franciaország
július 10., szerda, 21 óra, Dortmund: Anglia/Svájc – Hollandia/Törökország
A döntőt július 14-én, vasárnap, 21 órakor rendezik meg Berlinben.
Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 2024-es Európa-bajnokságot?
(Borítókép: Annegret Hilse / Reuters)