

Az egyik nap még elnyomó zsarnok volt, mára hódító hadvezér lett

További Európa-bajnokság 2024 cikkek
-
Csukló nélkül lett Európa-bajnok, a hazáért mindenre képes volt
- Rá sem ismerni a futball Eb hősére, talán az édesanyja is elmenne mellette
- Az Eb-búcsú után visszavonult a válogatott rekordere
- Csányi Sándor csalódott az Európa-bajnoki búcsú miatt, de nagy célokat tűzött ki
- Hat spanyol az Európa-bajnokság álomcsapatában
„Aligha gondolta bárki, hogy az Eb végére ismét hadvezérként gondol bárki is az 53 éves szakemberre. Az angol válogatott trénerét saját csapatán kívül gyakorlatilag mindenki támadta, a média, a honi szakértők, a német elemzők, a szurkolók – utóbbiak még söröspoharakat is hajigáltak felé” – indítja értekezését a BZ.
A hollandok elleni izgalmas elődöntő 2–1-es sikere során viszont a győztes gólt összehozó Ollie Watkins, Cole Palmer duó becserélésével az edző, úgy tűnik, hogy megváltotta magát. Egyik nap még egy elnyomó zsarnok, aki nem hagyja játszani legjobbjait, másnap hódító hadvezér
– folytatja a berlini lap.
Amely hozzáteszi, hogy a The Guardian zavarosnak, ugyanakkor zseniálisnak írta le Southgate döntéseit, miután Angliát története első olyan döntőjébe vezette, amelyet külföldön rendeznek. Az együttes 1966-ban hazai pályán lett világbajnok, ezenkívül pedig a legutóbbi Eb-n volt döntős, és bár azt a tornát Európa-szerte játszották, az angol együttes csupán az ukránok elleni negyeddöntőt (4–0 Rómában) játszotta Londonon kívül, az összes többi fellépésre a Wembley-ben került sor.
Ironikus módon a legutóbbi tornát végül épp Olaszország nyerte meg Londonban, most így 58 éves átok érhet véget.
Vilmos herceg megjósolta
A németországi indulás előtt Vilmos walesi herceg és brit trónörökös egészen jól megjósolta a csapatnak, mi vár rájuk az Európa-bajnokságon.
„Azt mondta, hogy ez egy hullámvasút lesz, mert egy ilyen torna egyszerűen brutális” – idézte a trónörökös szavait Declan Rice.
A hullámvasút közepén, a legnagyobb mélységekben a legtöbben megszabadultak volna a Southgate jelentette akadálytól, de a három, egyaránt hátrányból felállva kiharcolt továbbjutást követően remek munkamorállal az együttes hazaviheti végre az Európa-bajnoki trófeát.
És bármennyire is sok a kritika (jegyezzük meg, jogosan...), Alf Ramsey óta az 53 éves szakember a legsikeresebb angol szövetségi kapitány, két Eb-döntőjével, vb-elődöntőjével és -negyeddöntőjével, valamint Nemzetek Ligája-bronzérmével.
Ha pedig vasárnap este legyőzik Spanyolországot...

Labdarúgó-Európa-bajnokság 2024, döntő:
Spanyolország–Anglia 21.00 (Tv: M4 Sport, percről percre frissülő szöveges tudósítás az Indexen)
Berlin, Olimpiai Stadion. V: Letexier (francia)
A várható kezdőcsapatok
Spanyolország: Simón – Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Rodri, Fabián Ruiz – Yamal, Olmo, N. Williams – Morata. Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka, Mainoo, Rice, Trippier – Foden, Bellingham – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Melyik csapat nyeri meg a 2024-es Eb-döntőt?
(Borítókép: Gareth Southgate 2024. július 13-án. Fotó: Alex Pantling -UEFA / Getty Images)
