

Királyi volt az Eb-döntő, a futball anyaországa ismét a könnyek tengerében

További Európa-bajnokság 2024 cikkek
-
Csukló nélkül lett Európa-bajnok, a hazáért mindenre képes volt
- Rá sem ismerni a futball Eb hősére, talán az édesanyja is elmenne mellette
- Az Eb-búcsú után visszavonult a válogatott rekordere
- Csányi Sándor csalódott az Európa-bajnoki búcsú miatt, de nagy célokat tűzött ki
- Hat spanyol az Európa-bajnokság álomcsapatában
A Berliner Zeitung címlapját is a Donald Trump elleni merényletkísérlet uralja, de természetesen helyet kap a helyi Eb-döntő is.
Elsőként nem is magával a meccsel, inkább annak körítésével foglalkoznak, a hatodik oldalon a „ez a finálé királyi volt” felütéssel a lelátón helyet foglaló előkelőket mutatták be, hiszen a lelátón foglalt helyet a brit és spanyol uralkodócsalád jó része is, kint volt VI. Fülöp spanyol király, vagy éppen Vilmos herceg, brit trónörökös is.
De nemcsak a berlini olimpiai stadionban tett királyi látogatások miatt volt fejedelmi a finálé, hanem a spanyol és az angol szurkolók miatt is, akik többnyire békésen, néha pedig közösen ünnepelték a labdarúgás csúcseseményét
– írja a Berliner Zeitung.

A lap is beszámol arról, hogy a drukkerek már korán meccshangulatba kerültek a finálé napján, és kiemelik az általunk megosztott videón is látható angol „hídfoglalást”, valamint éneklést a belvárosban.
A Brandenburgi kapuhoz érve békés szurkolói rigmusváltások közepette villámgyorsan telt meg a szurkolói zóna. A hangulat egyre csak emelkedett, egyesek már a döntő utáni ünneplés során elkészülő tetoválásokról értekeztek, ha kellően sikerül felönteni a garatra előtte.
A futball anyaországa ismét könnyekben – és egy kis fricska Kane-nek
A 24. oldalhoz érve már a találkozó eseményeivel foglalkozik a lap, rögvest meg is fricskázva kissé a Bayern München angol válogatott támadóját, Harry Kane-t.
A BZ az „ismét nincs angol trófea” felütésben a keine szót KANE-re kicserélve összegezte a legfontosabb tudnivalókat, hozzátéve, hogy a spanyoloké lett a végső győzelem.
Spanyolország Európa-bajnok, a »vörös fúria« 2–1-re megnyerte a berlini döntőt Anglia ellen. 22.53-kor Letexier lefújta a finálét, összetörve ezzel Harry Kane és társai álmát. Nico Williams és Mikel Oyarzabal góljával Spanyolország a rekordot jelentő negyedik aranyérmét szerezte meg. És Anglia? A futball anyaországa ismét könnyek között, ezúttal sem lett meg az angol trófea
– utalnak ismét Kane nevével a sikertelenségre.

Kiemelik, hogy folytatódik az 1966 óta meglévő sikertelenség a „háromoroszlánosoknál”, és hogy három év alatt a második Európa-bajnoki döntőjét veszítette el a gárda, miközben a spanyolok klub- és válogatottszinten a 2001-es Bayern München–Valencia-BL-döntő óta minden alkalommal diadalmaskodtak. 27-ből 27-szer.
Nico Williams volt a hős, három angol is a legrosszabb jegyet kapta
A második félidő elején villámgyorsan eredményes Nico Williams kapta meg egyedüliként az itt legjobbnak számító egyes értékelést, rajta kívül a spanyoloknál a második gólt szerző Mikel Oyarzabal, a két gólpasszos (Lamine Yamal és Marc Cucurella), valamint Daniel Carvajal, a Rodrit remekül váltó Martín Zubimendi és a szövetségi kapitány, Luis de la Fuente kapott kettest.
Jól jellemzi a meccs képét, hogy az angoloknál összesen két játékos kapott egyáltalán jó jegyet, és közülük az egyik a kapus Jordan Pickford. A másik nem meglepő módon a 73. percben egyenlítő Cole Palmer volt.
Kapott viszont ötöst (azaz a legrosszabb érdemjegyet) Harry Kane, Phil Foden és Marc Guéhi személyében három angol, de Luke Shaw, Kobbie Mainoo, Kyle Walker és a Kane helyére érkező Ollie Watkins is gyenge osztályzattal zárt, miközben a spanyoloknál egyedül a csapatkapitány Álvaro Morata lógott ki lefelé.
A játékvezetéssel a BZ is elégedett volt, Francois Letexier jó (2) jegyet kapott.

Labdarúgó-Európa-bajnokság 2024, döntő:
Spanyolország–Anglia 2–1 (0–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, 71 000 néző. V: Letexier (francia)
Spanyolország: Simón – Carvajal, Le Normand (Nacho, 83.), Laporte, Cucurella – Rodri (Zubimendi, a szünetben), Fabián Ruiz – Yamal (Merino, 89.), Olmo, N. Williams – Morata (Oyarzabal, 68.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka, Mainoo (Palmer, 70.), Rice, Trippier – Foden (Toney, 89.), Bellingham – Kane (Watkins, 61.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: N. Williams (47.), Oyarzabal (86.), ill. Palmer (73.)
(Borítókép: A spanyol védő, Dani Carvajal 2024. július 14-én. Fotó: Ina Fassbender / AFP)
