
Olaszországban folytathatja a Man. Citytől távozni akaró BL-győztes védő
Guardiola nyilatkozata után arról lehetett hallani, hogy az olasz élvonalban (Serie A) szereplő AC Milan képviselői szeretnék felvenni a kapcsolatot a Cityvel, hogy kiderítsék, mennyiért mozdítható Walker, akinek jövő nyárig szól a szerződése a manchesteriekkel.
A The Sun aztán arról cikkezett, hogy a piros-feketék városi riválisa, az Internazionale közelebb áll Walker megszerzéséhez. Az Inter első körben állítólag a szezon végéig kölcsönvenné a rutinos, BL-győztes játékost, aztán ha elégedettek lennének a mutatott játékával, akkor nyáron elgondolkodnának azon, hogy végleg kivásárolják őt a futó szerződéséből.
Walker 17 trófeát nyert a Cityvel azóta, hogy 2017-ben a klub 50 millió fontért átigazolta őt a Tottenhamtől.
A Premier League-et hatszor, az FA-kupát háromszor, míg az angol Ligakupát négyszer hódította el a manchesteri klub színeiben. A Bajnokok Ligáját pedig 2023-ban nyerte meg, a döntőben éppen az az Internazionale volt az ellenfél, amely most a jelek szerint szeretné őt magához csábítani.
Walker állítólag azért szeretne csapatot váltani, mert vissza akarja küzdeni magát az angol válogatottba a 2026-os világbajnokság előtt. Jelenleg 93 válogatottmeccsnél tart, vagyis hét összecsapásra van attól, hogy elérje a 100-as határt.
