
Korábbi Barcelona-nevelés érkezett a Manchester Cityhez Rodri pótlására
Ahogy azt a tegnapi átigazolásfigyelőnkben is megírtuk, a Manchester City igazán komoly érdeklődést mutatott a Porto középpályása, Nico González iránt.
A megfontolandó ötletből pedig nem sokkal a januári átigazolási időszak zárása előtt valóság lett, ugyanis a felek mindenben megegyeztek, így a 23 éves spanyol 60 millió euró ellenében a City játékosa lett.
Welcome, Nico! 🩵 pic.twitter.com/dvHbM9XIXE
— Manchester City (@ManCity) February 3, 2025
Még ha az utolsó napon is, de a kivásárlási záradék aktiválásával sikerült szereznie egy középpályást az angol csapatnak, aki várhatóan a sérült Rodri helyét veheti át az idei szezonban.
González a Barcelonánál nevelkedett, ahol végül nem találta meg a számításait, és előbb a Valenciánál, majd a Portónál próbált szerencsét. Egyébként „gránátvörös-kékek” is jól járnak a spanyol távozásával, ugyanis a vételár 40 százaléka – ebben az esetben 24 millió euró – az ő markukat üti.
(Ajánlókép: Eurasia Sport Images, Getty Images)
