
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben
Feszült hangulatban kezdték a csapatok a meccset, mindkét oldalon kifejezetten sok volt a kemény belépő, aminek előbb egy kecskeméti sárga, majd egy nyíregyházi piros lap lett az eredménye.
A hazaiak Aboubakar Keita durva szabálytalansága után a 25. percben kerültek emberhátrányba, ezt követően nagyot változott a meccs képe.
A félidő első részében nem alakult ki folyamatos játék, a folytatásban viszont a vendégek átvették az irányítást és ugyan sok hibával futballoztak, így is eljutottak néhány nagy helyzetig, igaz, gólt nem tudtak szerezni.
A fordulás után a hazaiak bátran, két veszélyes pontrúgással kezdtek, néhány perc után viszont ismét Gera Zoltán csapata vette át az irányítást.
A labdatartás azonban két nagyobb helyzet kivételével meddőnek bizonyult kecskeméti oldalon. Közben a házigazda nem adta fel teljesen a támadás lehetőségét, de kontráit csak ritkán tudta végig vinni, így végül a meccs igazságos döntetlennel zárult.
A nyírségiek három vesztes meccs után szereztek újra pontot, míg a Kecskemét hat mérkőzésesre javította veretlenségi sorozatát, írja az MTI.
Labdarúgás
OTP Bank Liga
19. forduló
- Nyíregyháza Spartacus FC–Kecskeméti TE FC 0–0
Pénteken játszották:
- MTK Budapest–Debreceni VSC 0–2
