
- Sport
- Futball
- labdarúgás
- futball
- dél-amerika
- vb-selejtező
- brazil válogatott
- vinícius júnior
- kolumbia
- brazília
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Nem számíthattak egyszerű találkozóra a brazilok Kolumbia ellen. A Luís Dias fémjelezte csapat annak ellenére, hogy az elmúlt négy meccséből hármat elvesztett, még így is egy ponttal a „Selecao” előtt állt a selejtezősorozatban.
A hazaiak nagy szerencséjére jól indult a találkozó, a hatodik percben Víniciussal szemben szabálytalankodtak, a büntetőt pedig Raphinha higgadtan értékesítette is (1–0).
Azonban nem tudtak dominálni a brazilok, Kolumbia pedig a 41. percben egy kontratámadást követően ki is tudott egyenlíteni. Joelinton labdavesztéséből indulhatott meg James Rodriguez, akinek az indítása után a liverpooli Diaz egy szép jobblábas lövéssel járt túl Alisson eszén (1–1).
A második félidőben több komoly helyzete is volt Brazíliának, végül a 99. percben jött az áttörés. Vínicius balról befelé cselezve nézte ki magának a kapu bal oldalát, próbálkozásába végül Jefferson Lerma ért bele szerencsétlenül, amivel már nem tudott mit kezdeni Camilo Vargas kapus, ezzel megszerezték a győzelmet a hazaiak (2–1).

Brazília így két döntetlen után tudta begyűjteni a három pontot ismét a kvalifikációban, míg Kolumbia sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el.
Dél-amerikai vb-selejtezők
13. forduló:
- Paraguay–Chile: 1–0 (0–0)
- Brazília–Kolumbia: 2–1 (1–1)
- Peru–Bolívia: 3–1 (2–0)
pénteken játsszák:
- Ecuador–Venezuela, Quito 22.00
szombaton játsszák:
- Uruguay–Argentína, Montevideo 0.30
Az állás: 1. Argentína 25 pont/12 mérkőzés, 2. Brazília 21/13, 3. Uruguay 20/12 (17–9), 4. Paraguay 20/13 (9–7), 5. Ecuador 19/12 (11–4), 6. Kolumbia 19/13 (16–12), 7. Bolívia 13/13, 8. Venezuela 12/12, 9. Peru 10/13, 10. Chile 9/13
(Index / MTI)
