
A Real Madrid évi 6 milliárdért csábítja magához a Liverpool ikonját

A középpályán is bevethető 26 éves jobbhátvéd a Mersey-parti csapat utánpótlását kijárva 2016-ban került fel a felnőttekhez, a Liverpool színeiben pedig azóta 349 tétmérkőzésen szerepelt.
Trent Alexander-Arnold védőmunkáját gyakran érte kritika, de a támadásokban hozzáadott értéke elvitathatatlan, a remek rúgótechnikájú futballista 22 gól mellett 87 gólpasszal is segítette már a Liverpoolt.
Szerződése az idény végén lejár, és az együttes próbálkozásai ellenére sem úgy fest, hogy sikerülne őt maradásra bírni, így minden bizonnyal távozik.
Ennek fő oka – hónapok óta nyílt titokként – a Real Madrid érdeklődése, ahová honfitársa, Jude Bellingham is nagy erőkkel csábítja.
A Sky Sports értesüléseire hivatkozva a lapok arról számoltak be, hogy időközben sikerült dűlőre jutnia a játékos menedzsmentjének a királyi gárdával:
a hírek szerint Alexander-Arnold ötéves szerződést köt a nyáron a Real Madriddal, évente pedig 15 millió eurót, átszámítva mintegy 6 milliárd forintot kereshet – bár szerda délután a lap hozzátette, hogy még nincs meg a megállapodás, de mindkét fél nagyon optimista az ügyben.
A 33-szoros angol válogatott jobbhátvéd nyert angol bajnoki címet, FA-kupát, Ligakupát, angol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot és európai Szuperkupát is a Liverpool színeiben, hamarosan pedig újra a Premier League aranyérmeseként zárhat, mivel együttese kilenc meccsel a vége előtt 12 ponttal vezet az Arsenal előtt.
(Borítókép: Ryan Crockett / DeFodi Images / DeFodi via Getty Images)
