
- Sport
- Futball
- szolnoki máv
- szolnok
- labdarúgó nb iii
- pénz
- anyagi gondok
- utánpótlás
- labdarúgás
- magyarország
Krízishelyzet állt elő az egyik vidéki nagyvárosban, segélykiáltást küldött a MÁV FC
A klubot üzemeltető Szolnoki MÁV FC Kft., valamint az utánpótlást működtető Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy pénzügyi nehézségek miatt nem indítja el a felnőttcsapatot az NB III következő szezonjában.
Hozzátették, a jelenlegi helyzetben azon dolgoznak, hogy az utánpótlás-nevelést életben tartsák a városban.
„A klub infrastruktúrájának üzemeltetéséhez, az utánpótlás működtetéséhez és a klubban dolgozó szakemberek biztonságához át kell csoportosítanunk erőforrásainkat” – írták.
Arról is beszámoltak, hogy a város önkormányzata 5 millió forintot szavazott meg idén az utánpótlásnak, a felnőttcsapat eközben egy forint támogatást nem kapott.
Az érintettek úgy számolnak, hogy az elmaradó támogatások miatt a létesítmény használatban is drasztikus lépésekre kell felkészülniük.
Amennyiben sem az önkormányzat, sem új támogató nem tud segítséget nyújtani, akkor a szolnoki felnőttlabdarúgás 115 év után megszűnik. Amennyiben rövid idő alatt sikerül megfelelő támogatókat találnunk, akkor újragondolhatjuk a klubok céljait
– szerepel a közlemény végén.
A teljes közlemény alább olvasható:
A története során egy Magyar Kupa-győzelemmel, valamint egy NB I-es bronzéremmel büszkélkedő együttes tulajdonosai szerint a két, jogilag külön entitásként működő egyesület az előző évben megítélt önkormányzati támogatás mindössze öt százalékát kapta meg, írja a Nemzeti Sport.
