
Jamie Vardy 13 év után elhagyja a Leicester Cityt
Búcsúzik a Leicester Citytől Jamie Vardy, aki 2012-ben az ötödosztályú Fleetwood Town együttesétől mindössze egymillió fontért igazolt az együtteshez, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 198 gólt szerzett, így a klub modernkori történetének legnagyobb játékosává vált.
Borzasztó, hogy eljött ez a nap, de tudtam, hogy el fog jönni. Hihetetlen 13 évet töltöttem ennél a klubnál sok sikerrel és persze néhány kudarccal. A Leicester mindig hatalmas helyet foglal el a szívemben, ezért a jövőben is követni fogom, de most ez a búcsúm. Ígérem, még találkozunk"
– írta az MTI által idézett közleményében a 38 esztendős csatár.
A 26-szoros angol válogatott támadó legnagyobb sikerét a Premier League 2016-os megnyerése jelenti, amely egyben az angol élvonal történetének egyik legnagyobb meglepetése volt. Abban a szezonban megdöntötte a holland Ruud van Nistelrooy rekordját azzal, hogy sorozatban 11 bajnoki találkozón talált az ellenfelek kapujába. Emellett 2021-ben az FA-kupát is elhódította, illetve kétszer, 2014-ben és 2024-ben elévülhetetlen érdemei voltak a feljutásban a másodosztályból.
Vardy 2020-ban a Premier League legidősebb gólkirálya lett, 143 élvonalbeli találatával pedig az örökrangsor 15. helyén áll.
A Leicester City öt fordulóval a PL vége előtt már biztosan kiesett, Vardy számára így az lehet a tét, hogy a hátralévő meccseken még kétszer betaláljon és akkor eléri a kétszázas határt a klub színeiben.
Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását a veterán támadó.
