
Sallai Rolandék dobhatnak mentőövet a Barcelona rutinos kapusának
A török sajtó szerint a játékossal már meg is kezdődtek az egyeztetések, és egy évi nettó 5 millió eurós ajánlat is született. A Fanatik úgy tudja, Ter Stegen már rábólintott a személyes feltételekre, jelenleg a klubok közti megállapodásra várnak. Az opciók között szerepel egy kisebb összegű kivásárlás – ez is nagyjából 5 millió euró lehet – és egy egy vagy két évre szóló kölcsönszerződés is.
A Barcelona nem zárkózik el az üzlettől, Hans-Dieter Flick vezetőedző úgy számol ugyanis, az új idényben az Espanyoltól elcsábított Joan García lesz a katalán sztárcsapat egyese. Ugyanakkor a német kapus korábban azt nyilatkozta, kitöltené 2028-ig szóló szerződését.
A Galata a napokban már bejelentette egy klasszis német érkezését a Bayern Münchentől szerződése lejártával szabadon távozó Leroy Sané személyében.
Isztambulban Okan Buruk vezetőedző továbbra is legalább két-három minőségi igazolást sürget, hogy a csapat méltó kihívója legyen az európai elitnek. A klubelnök, Dursun Özbek ehhez minden szükséges támogatást megígért – úgy tűnik, komolyan gondolják a magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató együttes keretének klasszisokkal történő megerősítését.
