Krisztina
19 °C
25 °C

C. Ronaldo bárhova mehet, a Realba nem

2008.07.19. 09:35
A manchesteri játékos és edzője végül leült tárgyalni a portugál jövőjéről, de Ferguson mereven elzárkózott attól, hogy a a Madrid javára lemondjon Ronaldo játékjogáról. Pedig könnyen lehet, hogy muszáj lesz.

A Real Madrid aktuális dolgaival kapcsolatban mindig naprakész AS híre szerint végül összejött a találkozó Cristiano Ronaldo és Sir Alex Ferguson között. A mester a lap értesülései szerint türelmesen végighallgatta a játékost, majd közölte vele, hogy ha el is engedik a klubtól, az biztos, hogy a Realhoz nem mehet. Ennek oka elsősorban a madridiak viselkedése a kérdéses transzfer ügyében.

Hol játszik ősztől C. Ronaldo?

Ronaldo válaszul emlékeztette Fergusont, hogy a szezon elején elhangzottak olyan ígéretek, miszerint bizonyos célok elérésének esetén a klub rugalmasan fogja kezelni a játékos esetleges eligazolásának kérdését. Nem tudhatjuk, ezek a célok mik voltak, de a Manchester United a múlt szezonban a hazai kiírás mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte, Ronaldo pedig egy európai aranycipőnyi gólt szerzett.

Fergusont azonban nem lehetett meggyőzni, egyértelműen kijelentette, hogy sem a játékos árából nem engednek, sem a Real Madridnak nem fogják eladni. Ronaldo erre természetesen felhúzta az orrát, és (szintén az AS értesülései szerint) az egyik barátjának telefonon azt mondta, hogy csak csomagolni megy vissza Manchesterbe, pályára lépni már soha többet nem kíván a United színeiben.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Real elnöke, Ramón Calderón nem engedheti meg magának, hogy Ronaldo kicsússzon a kezéből azután, hogy hetek óta nagy hangon hirdeti minden létező fórumon, hogy hamarosan szállítja az ellentmondásos megítélésű, ám vitathatatlan képességű játékost. Márpedig ha az elnök azt mondja Madridban, hogy hoz valakit (legyen az Figo, Zidane, vagy Owen), akkor azt jobban teszi, ha valóban le is igazolja, mert az ottani közönség így szokta meg.

A beszélgetést megelőzően bejelentkezett a manchesteri tulajdonos is egy mondat erejéig, Glazer kijelentette, hogy minden döntésében támogatni fogja Alex Fergusont, de készen áll tárgyalni Ronaldo eladásáról. Mivel jelenleg maximum öt csapat található a világon, mely képes kifizetni a játékos árát (nem számolva a Taskent Kuruvcsit), ezek között pedig vannak hazai riválisok is, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a portugált most már valóban muszáj lesz eladnia a Manchesternek.

Anglia ugyanis – az északi iparváros egyik felét kivéve - egy emberként utálja, mióta pedig telezokogta a nemzetközi sajtót a Blattertől lopott kifejezéssel magát modern rabszolgának nevezve, már valószínűleg a saját szurkolói is úgy gondolják, inkább menjen el jó drágán, mint maradjon kelletlenül (láthattuk már, milyen is az, amikor kelletlenül játszik).

A napokban szót kért az ügyben a Real középpályása, Sneijder, aki kijelentette, hogy biztosan lesznek a csapatban olyanok, akiknek csípni fogja a szemét Ronaldo fizetése (nyilvánvalóan saját magára gondolt), és véleménye szerint a csapategységnek sem tenne jót egy olyan egyéniség érkezése, mint amilyen a portugál. Mondandója végén még védelmébe vette Robinhót is, egyértelműnek látszik, hogy nem mindenki örül Madridban sem.