Friderika
12 °C
29 °C

Robinho megdöntötte a brit árrekordot

2008.09.02. 10:48 Módosítva: 2008-09-02 11:07:05
Robinho végül a Manchester Cityben kötött ki, Berbatovot leigazolta a Manchester United, újabb spanyol költözött Liverpoolba, visszatér korábbi sikerei helyszínére Diego Milito. Több fordulat volt az átigazolási időszak utolsó néhány órájában, mint az elmúlt két hétben.

Szeptember 1., az átigazolási szezon utolsó napja, ahogy arra számítani lehetett, több érdekességgel szolgált, mint az elmúlt két hét összesen. Az éjfélkor lejárt határidő előtt több sztárjátékos klubcseréje mellett kiscsapatok is igyekeztek az utolsó pillanatban megerősíteni keretüket. Pont került néhány hetek, sőt, hónapok óta húzódó ügy végére is.

Robinho még az átigazolási szezon elején haragudott meg a Real Madridra, miután a Cristiano Ronaldo megszerzésében teljesen biztos madridi vezetőség Calderon elnökkel az élen mindenféle csereügylet alapjaként szándékozott értékesíteni a brazil támadót. Ő ekkor közölte, menni szeretne, mert nem érzi a bizalmat, és kijelentette, a Chelsea-ben képzeli el a jövőjét.

A londoniak mindent meg is tettek a leigazolásáért, a két klub azonban nem tudott megegyezni (nem véletlenül, a madridiak érthetően nem akarták a remek játékossal megerősíteni egyik európai vetélytársuk keretét), a Real pedig a Chelsea etikátlan átigazolási politikájára azzal adott választ, hogy végül eladta a játékost, de nem a londoniaknak.

Hanem a Manchester Citynek, amely brit rekordnak számító 42 millió eurót fizetett a játékosért, akinek négy éven keresztül évi 6 millió euró üti majd a markát. A kiscsapatként számon tartott Citynél nem ez volt a nap első bejelentése, ugyanis hétfő délután egy Abu Dzabi-i befektetőcsoport megvásárolta a klubot, az ő látványos belépőjük volt a rekordigazolás.

Dimitar Berbatovot már tavaly megpróbálta leigazolni a Manchester United, és még le sem fújták a szezon utolsó meccsét, amikor Ferguson menedzser újra ajánlatokkal kezdte bombázni a bolgár csatárt. A Tottenham ezt annyira nem nézte jó szemmel, hogy egyrészt feljelentette a Manchestert, másrészt hajlandó lett volna 30 százalékkal kevesebbért eladni Berbatovot Anglián kívülre, mint amennyit az angol riválisok kínáltak érte.

Az álláspontok közeledését jelezte, hogy a napokban a Tottenham megvette az orosz Pavljucsenkót, így senkit nem ért meglepetésként, hogy az átigazolási piac zárása előtt percekkel bejelentették: Berbatov 30,75 millió fontért a Manchester United játékosa lett. Az összeg furcsának hathat, ennek oka, hogy a tőkeinjekción áteső városi rivális kerek 30 milliót ajánlott a csatárért, a Tottenham vezetői pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy még feljebb srófolják a játékos árát.

Ahogy arra számítani lehetett, a Liverpool Riera személyében újabb spanyol játékost igazolt. Az Espanyol szélsője a spanyol válogatottban is bemutatkozott már, most Benítez csapatának balszárnyát hivatott erősíteni, hiszen Babbel és Benayoun sem tűnt ellenállhatatlannak ezen a poszton. A transzfer már tegnap erősen valószínűsíthető volt, hiszen időközben a Liverool eladta az Espanyolnak baloldali játékosát, Steve Finnant – bár a klubok nyilatkozata szerint a két eseménynek semmi köze egymáshoz.

A Liverpoolhoz kapcsolódó hír, hogy visszatért a Bundesligába Andrij Voronyin. Az ukrán csatár a Leverkusentől került Angliába, de nem tudott magának állandó helyet szerezni a Liverpool kezdőjében, és Rafa Benítez igazolásai miatt erre idén még kevesebb esélye maradt, így igent mondott a Hertha hívására. A csatár egy évre, kölcsönbe kerül a berliniekhez.

Visszatér korábbi sikerei helyszínére a Zaragozával hatalmas meglepetésre kiesett Diego Milito. Az argentin válogatott csatár a Genoában kezdte európai karrierjét, és fantasztikus – 59 meccsen elért 33 gólos – teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A tavalyi szezon azonban nem jött össze, a Zaragoza kiesett a La Ligából, Milito pedig úgy döntött, visszatér Olaszországba. A Genoa tárt karokkal várja, hiszen a csatár nem felejtett el gólt szerezni, ezt a Romaredában 108 meccsen elért 51 gólja mutatja.