Indul az U20-vb, ott van Magyarország is

Egyiptomban éppen a ramadán végét követő ünnepség zajlik (Eid Al-Fitr), így a szervezők remélik, hogy sokan lesznek az U20-as világbajnokság nyitómeccsén, amelyet csütörtök este 20 órától rendeznek. A házigazda Egyiptom Trinidad és Tobago válogatottjával találkozik az első játéknap egyetlen meccsén, a magyar válogatott vasárnap este, Honduras ellen mutatkozik be a világbajnokságon.

Az egyiptomi torna statisztikái mellett több érdekességgel is szolgál a világbajnokság, amelynek másodszor ad otthont Afrika. Hiányozni fog például a címvédő, Argentína ugyanis csak 6. lett a dél-amerikai kontinenstornán, távollétükben legtöbben az utoljára 2003-ban győztes Brazíliát várják az első helyre.

Nem szabad elfelejtkeznünk az elképesztő évet produkáló német utánpótlásról, amely az U19-, és az U21-es korosztályban is Európa-bajnok lett, Németország ráadásul erős kerettel jön a tornára, sok játékosuk mögött már több évnyi Bundesliga-tapasztalata áll. Európából még a spanyolokat tartják sokan esélyesnek, bár az U19-es vb-n (többek között a magyaroktól elszenvedett vereség miatt) nem jutottak az elődöntőbe.

Európából az esélyesnek tartott csapatok érkeztek, a döntősök (Németország-Olaszország 2-0) mellett a két elődöntős, a házigazda csehek és a magyarok, valamint a csoportok 3. helyezettjei, Spanyolország és Anglia lesz ott a vb-n. Dél-Amerikából az argentinok kiesésével a kontinensbajnokságot rendező Venezuela jutott ki, rajtuk kívül Paraguay és Uruguay lesz még ott.

Az afrikai U19-es bajnokságot 2009 januárjában rendezték, ezt Ghána nyerte a döntőben Kamerunt legyőzve, de a két csapata csak szoros elődöntők után tudta átverekedni magát a két további vb-résztvevőn, Dél-Afrikán (Magyarország ellenfele lesz a csoportban), és a hagyományosan erős utánpótlásbázissal rendelkező Nigérián. Nem is beszélve a házigazdáról, az egyiptomi játékosok már hetek óta együtt készülnek, fanatikus szurkolóik előtt minimális célként az elődöntőt jelölték meg.

Egy kontinensbajnok is ott lesz a magyarok csoportjában, az Egyesült Arab Emirátusok válogatottja Üzbegisztánt verte ay ázsiai döntőben. Egervári Sándor szövetségi edző elmondta, az Emirátusok csapatának nagy előnye, hogy a játékosokkal egy hónapja edzőtáborba vonultak, és csak a világbajnokságra készülnek. Az ázsiai szövetséghez nemrég csatlakozott Ausztrália és Dél-Korea jutott még ki.

Az Egyesült Államok Honduras legyőzésével nyerte meg a CONCACAF-zóna bajnokságát, utóbbi a magyarok csoportjába kapott besorolást. Trinidad és Tobago mellett Costa Rica érkezett még az Észak-, és Közép-Amerikai csoportból, Óceániából pedig első szereplésére készülve Tahiti jutott ki a világbajnokságra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25