Németh Krisztián is megérkezett Egyiptomba

Németh Krisztián is csatlakozott a magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatotthoz, amely vasárnap kezdi meg szereplését az egyiptomi világbajnokságon.

Egervári Sándor csapata szerdán, nem sokkal éjfél előtt foglalta el alexandriai szállását, így másnap délelőtt csak egy megbeszélés szerepelt a programban, edzés pedig koraeste lesz. Németh az éjszaka folyamán érkezett meg, miután szerdán az AEK Athén színeiben góllal melegített a tornára az Olimpiakosz elleni rangadón.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a 21 fős keretből hárman bajlódnak sérüléssel: Balajti Ádám állapota szépen javul, míg Simon András Achilles-panaszokkal, Dudás Ádám pedig a térdével küzd.

A vb nyitómeccsét az egyiptomi hadsereg 80 ezer néző befogadására alkalmas alexandriai stadionjában rendezik 20 órától. Az Egyiptom-Trinidad és Tobago összecsapást az előzetes hírek szerint a helyszínen tekinti meg Hoszni Mubarak államfő és Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke is.

A magyarok vasárnap Honduras ellen mutatkoznak be a vb-n, majd jövő szerdán a dél-afrikaiak, három nappal később pedig Egyesült Arab Emírségek legjobbjai következnek. Mindhárom meccset Alexandriában rendezik.

A 20 éven aluli válogatott vb-kerete:

Kapusok: Gulácsi Péter (FC Liverpool), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Reggina)

Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Szabó János (Paksi FC), Zámbó Bence (Győri ETO FC), Présinger Ádám (Videoton FC)

Középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO FC), Tóth Bence (Ferencváros), Takács Péter (Diósgyőri VTK), Koman Vladimir (Bari), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Varga Roland (Brescia), Kiss Máté (Győri ETO FC)

Csatárok: Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Cordoba FC), Gosztonyi András (MTK Budapest), Balajti Ádám (Diósgyőri VTK), Futács Márkó (Werder Bremen) (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58