Elbocsátották a Köln vezetőedzőjét

MTI
Menesztették Ewald Lienent, a labdarúgó Bundesligában szereplő 1. FC Köln vezetőedzőjét. Utódja Christoph John, az amatőr együttes eddigi szakvezetője lett.
- Sajnáljuk Lienent, de nem volt más választásunk - mondta Albert Caspers klubelnök. - Pillanatnyi helyzetünkben ez tűnt a legjobb megoldásnak. A kölniek szombaton 3-0-ás vereséget szenvedtek az 1860 München otthonában, és a kiesést jelentő 16. helyre estek vissza.
A döntés érdekessége, hogy a téli szünetben az egyesület vezetői még úgy nyilatkoztak: minden körülmények között kitartanak az edző mellett, és akkor sem válnak meg tőle, ha a csapat a bajnokság végén kiesik a másodosztályba.
Lienen a negyedik tréner, akinek idény közben megköszönték a munkáját: előtte Frank Pagelsdorfnak (Hamburg), Werner Lorantnak (1860 München) és Friedhelm Funkelnek (Hansa Rostock) kellett felállnia a kispadról.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32