Rendőrökkel verekedett a kameruni kapus az Afrika Kupán

MTI
Thomas Nkono, a kameruni labdarúgó-válogatott kapusedzője legalább tíz rendőrrel verekedett össze a Mali elleni, Afrika Kupa-elődöntő előtt. Az egykori kiváló játékost azzal vádolták meg, a bemelegítés során megátkozta a kapukat, hogy a hazaiak ne tudjanak gólt szerezni.

A kameruni futballisták észrevették, hogy a trénert többen bántalmazzák, és gyorsan a segítségére siettek. Csak hosszú percek után sikerült a feleket szétválasztani.

A másik elődöntő három-három gól és kiállítás mellett szenegáli továbbjutást hozott. A két vb-résztvevő találkozóján Szenegál a 36. perctől tíz emberrel játszott, mégis vezetést szerzett. Nigéria ugyan a hajrában egy nagy védelmi hiba után egyenlített, de a hosszabbításban újabb szenegáli gól következett. Ezután a nigériai Oruma 11-esből csak a kapufát találta el.

Afrika Kupa, 1. elődöntő:
Szenegál-Nigéria 2-1 (0-0, 1-1, 2-1)
gól: Diop (55.), Diao (98.), illetve Aghahowa (83.)
kiállítva: Sarr (36.), illetve Aghahowa (110.), Udeze (117.)
A Mali-Kamerun elődöntő 20 órakor kezdődött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04