Perrel fenyegeti klubját az elküldött Fradi-futballista

Nemzeti Sport
Az FTC labdarúgócsapatát irányító kft ügyvezetője, Szeiler József azonnali hatállyal felbontotta a gárda légiós játékosának, Tibor Janculának a szerződését. A határozat indoklása szerint az őszi idény végén megsérült Jancula nem tett meg mindent felépülése érdekében, még az előírt vizsgálatokon sem jelent meg. A ferencvárosi vezetők szerint a játékos így nem képes teljes intenzitással edzeni, pályára lépése is kétségessé vált. Magatartásával hátrányos helyzetbe hozta egyesületét, ezért a zöld-fehér klub a továbbiakban nem számít szerelésére. Az FTC visszaköveteli Janculától a szerződés megkötésekor kifizetett összeg 74 százalékát. A játékos nem hajlandó a felvett juttatást visszafizetni, és jelezte: jogorvoslatért a ligához fordul. Sőt, elképzelhető, hogy bíróság előtt fogja bebizonyítani, hogy nem követett el szerződésszegést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04