Izrael nemzetközi foci nélkül maradhat

MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség meghatározatlan ideig nem engedélyezi az Izraelbe tervezett nemzetközi mérkőzések megrendezését. Az UEFA a rendkívül feszült politikai helyzettel indokolta most már hivatalos formában is a döntését.

A felfüggesztés egyelőre csak a jövő csütörtökön sorra kerülő Hapoel Tel-Aviv - AC Milan UEFA Kupa-negyeddöntőt érinti. Az összecsapást, ahogyan azt az olaszok már korábban is jelezték, semleges helyszínen játsszák le.

Gerhard Aigner, az UEFA főigazgatója levélben tájékoztatta a döntésről az izraeli szövetséget.
"Hónapok óta figyelemmel kisérjük az izraeli eseményeket, s aggodalmunk egyre nagyobb lett a sorozatos tragikus események miatt. Az erőszak most már Tel-Avivot is elérte, ezért nem tehettünk mást, mint hogy a biztonság érdekében felfüggesztettük a nemzetközi találkozók lebonyolítását. Nehéz döntést hoztunk, de úgy véljük, hogy ezzel szolgáljuk leginkább az érintettek érdekeit" - szerepel Aigner tájékoztatójában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04