Március végén indul a Bozsik-program második része

Index
"Március végén indul az Magyar Labdarúgó Szövetség szervezésében és irányításával létrejött Bozsik-program 2., amelynek célja a magyar labdarúgó utánpótlás-nevelés egységesítése és az, hogy minél több kislány és kisfiú szeresse meg a futballt. A települések tornáján közel 60 ezer ifjú futballista játszik majd Magyarország 1200 településén március 27. és 31. között" - jelentette be dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. A program struktúrájából és országos lefedettségéből adódóan minden tehetséges gyerek számára lehetőség nyílik a labdarúgás magas szintű elsajátítására.

A Bozsik-program 2. alapgondolata a tehetségkutatás, gondozás és fejlesztés hármas egységére épül. Az utánpótlás-program célja, hogy tömegbázist teremtsen a magyar labdarúgás számára, a programban résztvevő gyermekek szakszerű, korszerű és életkori sajátosságaiknak megfelelő képzésben részesüljenek. Így biztosítható, hogy minél többen megszeressék a labdarúgást, és közülük minél többen legyenek profi labdarúgók.

A Bozsik-program 2. az egyesületekre épít és figyelmet fordít a lányok edzésére és képzésére is. Ez a kezdeményezés az első olyan program, amely jelentősen növeli a igazolt futballisták számát - az első év után 40 ezerről legalább három-négyszeresére emelkedik majd. Az MLSZ azzal is segíti a szülőket, hogy vállalja a gyerekek térítésmentes leigazolását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19