Az elnök kezdte a bíróverést

MTI
A televíziós felvételek szerint a Panathinaikosz elnöke robbantotta ki azt a verekedést vasárnap, az 1-1-es döntetlennel végződő Olimpiakosz elleni találkozó után, melynek következtében a játékvezetőt súlyos arcsérülésekkel kellett kórházba szállítani.

A botrány azért tört ki, mert Joakim Eftimiadisz a hosszabbításban büntetőt ítélt a hazaiak javára, amelyet Predrag Djordjevic értékesített. A lefújást követően Angelosz Filippidisz klubvezető és Sergio Markarian vezetőedző berohant a pályára, és lökdösni kezdte a bírót.

Viselkedésük láttán tucatnyi hazai szurkoló is bemászott a játéktérre, és ütlegelte-rugdosta a sípmestert, illetve néhány vendégjátékost.

- Mindenki követ el hibákat. Felelős tisztséget betöltő személyek részéről azonban ez a stílus elfogadhatatlan. Az ügyben vizsgálatot indítottunk - szögezte le a szövetség szóvivője.

A mérkőzésen 2500 rendőr teljesített szolgálatot, a botrányt mégsem sikerült megakadályozni. A rendbontók közül tizenötöt vettek őrizetbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31