Újabb vita a FIFA és az UEFA között

MTI
Két hónappal a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökválasztó kongresszusa előtt újabb vita van kialakulóban az elnök Joseph Blatter, illetve az európai szövetség elsőszámú vezetője, Lennart Johanson között. A svéd sportdiplomata legutóbb azt rótta fel svájci kollégájának, hogy Európa súlyát igyekszik csökkenteni.

Blatter a közelmúltban azt mondta, hogy nehéz olyan végrehajtó bizottsággal együtt dolgozni, amelyben az egyik földrésznek nyolc képviselője van. A jelenleg érvényben lévő szabályzat szerint a FIFA elnökét közvetlenül a kongresszus választja meg, a vb-tagokat viszont a kontinentális szövetségek delegálják. A 24 fős testületben Európának kétszer annyi - nyolc - küldötte van, mint a mögötte legerősebb afrikai, illetve ázsiai szövetségnek.

Johansson éppen ezt használta ki, amikor nemrégiben 13 támogatót szerzett a FIFA pénzügyi átvilágításának elrendeléséhez. Blatter azt szeretné, ha a 2004-ben esedékes centenárium kapcsán modernizálásra kerülne sor a legnépszerűbb sportág nemzetközi szervezetének működésében.

- Nem jó, hogy egy elnök csak azért, mert támadások érték, meg akarja változtatni az alkotmányt - reagált Johannson. - Semmi értelme sincs az UEFA-t, vagy a többi kontinentális szövetséget támadni. Már csak azért sem, mert ezek valamennyien sokat tesznek a sportág fejlesztéséért.

- Szó sincs Európa befolyásának csökkentéséről. Egyetlen elnök sem tud tevékenykedni az európaiak támogatása nélkül. Joseph Blatter csupán modernizálni akarja a jelenlegi rendszert - érkezett az azonnali válasz a FIFA központjából.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25