Hamisítványnak tartják Pelé elárverezett mezét

MTI
Egy ismeretlenségbe burkolózó telefonáló 157 750 fonttal nyerte meg azt az árverést, amelyen az 1970-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében pályára lépő Pelé 10-es számú meze volt a tét.

A londoni Christie,s aukciós ház eredetileg 30-50 ezer font körüli összegre számított, a minden várakozást felülmúló végeredmény óriási rekordnak számít ebben a "kategóriában". Az eddigi csúcsot az 1966-os vb-n győztes angol válogatott legendás játékosának, Geoff Hurstnek a trikója tartotta, amely 2000. szeptemberében 91 750 fontért kelt el.

A dél-amerikai futball-legenda által viselt becses ruhadarabot az olasz Roberto Rosato ajánlotta fel árverésre: Pelé állítólag vele cserélt mezt a lefújás után. Az egykori brazil szövetségi kapitány, Mario Zagallo korábban azonban azt mondta, hogy szerinte csalás húzódik meg az eset mögött.

- Ez azért nem lehetséges, mert az első félidőben hordott trikót nekem adta, a fiamnak még mindig megvan. Azt pedig, amelyikben a második 45 percet végigjátszotta, Chirol pályaedzőnek ajándékozta, azt az ő gyermeke őrzi - mondta a 71 éves mester.

A Christie,s szóvivője megjegyezte: hallottak Zagallo kijelentéséről, de megbizonyosodtak arról, hogy tényleg az eredeti mez kerül-e kalapács alá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája