Boniek lett a lengyel kapitány

MTI
A sikertelen világbajnoki szereplés miatt menesztett Jerzy Engel helyett a jövőben a legendás Zbigniew Boniek lesz a magyarokkal azonos Eb-selejtező csoportban érdekelt lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

- Váratlanul jutottam a lehetőséghez, pedig sokáig nem is gondoltam rá. Jerzy Engel távozása után számomra is meglepő módon kerültem a jelöltek közé, de napról-napra jobban vonzott a feladat - mondta a Juventus és az AS Roma egykori világklasszis csatára. - Utálok veszíteni, ugyanakkor tudom, hogy minden azokon múlik, akik a pályán vannak. Látok reményt a sikerre. Játékosként sokat tettem a lengyel futballért, most edzőként bizonyíthatok. Egyértelmű a cél: be kell jutnunk a következő Európa-bajnokság 16-os döntőjébe!

A most 46 éves Boniek 80-szor szerepelt a lengyel válogatottban, 24 gólt szerzett. Tagja volt az 1982-es világbajnokságon bronzérmes együttesnek, abban az évben Európa 3. legjobb labdarúgójának választották. A Juventusszal 1984-ben KEK-et, egy évvel később BEK-et nyert.

Edzőként már korántsem volt ilyen sikeres: a Lecce, a Pisa és a Bari trénereként dolgozott, de csak rövid ideig. Az elmúlt években a szövetség alelnöke volt.

Az Eb-selejtező 4. csoportjában 2003. március 29-én lesz a lengyel-magyar, s 2003. október 11-én a magyar-lengyel meccs.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31