Nem tér vissza Middlesborough-ba a brazil világbajnok

MTI
Édesapja tájékoztatása szerint nem tér vissza az angol Premier League-ben szereplő Middlesbrough-hoz Juninho, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott középpályása.
Pedig Keith Lamb, a szigetországi együttes elnöke múlt héten szóban minden részletet tisztázott a 29 éves játékos jelenlegi klubjának, a spanyol élvonalba idén feljutott Atlético Madridnak a vezetőivel, így a szerződés létrejöttéhez már csak a futballista beleegyezésére lett volna szükség.
- Jó hangulatú megbeszélést folytattunk, de megállapodás nem született. Az ajánlatuk nem felelt meg nekünk. Már az Atléticóval is beszéltem, könnyen elképzelhető, hogy a fiam visszatér Madridba - mondta Osvaldo Giroldo.
Juninho 1995-ben igazolt Middlesbrough-ba, majd két évvel később távozott Spanyolországba. A legutóbbi szezonban hazája bajnokságában, a Flamengóban szerepelt kölcsönben.
A brazil csapat vb-selejtezőin rendszeresen játéklehetőséget kapott, a világbajnokságon ötször lépett pályára, a Németország elleni döntőben a 85. percben cserélték be.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04