Romario ezer góllal akar visszavonulni

MTI
Ezer gólig nem szándékozik befejezni pályafutását Romario, a brazil Fluminense világbajnok labdarúgója.
- Saját számításaim szerint 843 gólnál tartok, tehát még 157-et kell szereznem. Egyelőre semmi kedvem visszavonulni, hiszen remek formában vagyok - mondta a hétvégén a Cruzeiro ellen kétszer is eredményes 36 éves csillag, akinek a "kedvéért" 67 ezren látogattak ki a Maracana-stadionba.
A csatársztár hozzátette: leginkább az motiválja, ha a nézők kórusban skandálják a nevét a meccs alatt.
Az 1994-es vb-első sérülés miatt nem lehetett ott 1998-ban Franciaországban. Az idén Luiz Felipe Scolari kihagyta csapatából, bár beválogatásáért szinte nemzeti mozgalom indult, még a köztársasági elnök, Fernando Henrique Cardoso is nyíltan kiállt mellette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31