ZTE vezetők: hibáztunk a jegyelosztásban

MTI
Az ország különböző részeiből összesen mintegy 130 ezer jegyigénylés futott be a szerdai Zalaegerszeg-Manchester United Bajnokok Ligája-selejtezőre. Ezt Lang József, a ZTE elnöke jelentette be a klub kedd esti sajtótájékoztatóján. A sportvezető hozzátette: utólag már belátják, hogy hibát követtek el a belépők értékesítése során.

"Az egyik mobilszolgáltató által felvásárolt, valamint a vendég drukkereknek félretett jegyek mellett fennmaradó 14 ezer belépőt mind Zalaegerszegen kellett volna piacra dobnunk" - mondta arra utalva, hogy a fővárosban is eladtak négyezer jegyet, így sok zalai szurkoló nem láthatja a helyszínen a mérkőzést. - Nem gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdeklődés.

Bozsik Péter, a magyar bajnokcsapat mestere úgy véli: játékosai nyugodtan készülnek életük egyik legfontosabb összecsapására, és inkább pozitívan, mint negatívan hat rájuk, hogy a világhírű manchesteri sztáregyüttes lesz az ellenfelük.

"Este még edzünk egyet, majd szerdán délelőtt tartunk egy átmozgatást, aztán ebéd, csendes pihenő és jöhet a meccs" - vázolta a találkozóig hátralévő programot a szakvezető.

Akik nem jutottak belépőhöz a fővárosban két helyen, a Puskás-stadionnál és a Nyugati téren, valamint Zalaegerszegen a Plaza melletti téren felállított 18 négyzetméteres óriáskivetítőkön követhetik nyomon élőben a mérkőzést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19