Schmeichel fia is a Manchester Cityhez szerződött

MTI
A 15 éves Kasper szintén kapusposzton játszik - egyelőre csak a korosztályos együttesben.

- Kasper nagyon izgatott, én pedig rendkívül büszke vagyok rá, hogy egy klubnál védünk - mondta a 38 éves dán válogatott.

Schmeichel 129 alkalommal szerepelt hazája színeiben, s 1992-ben Európa-bajnok lett. Pályafutása kiemelkedő éveit 1991 és 1999 között éppen Manchesterben, az MU csapatában töltötte. A sztárgárda kapusaként öt bajnoki címet, s három FA Kupát nyert. Tagja volt az 1999-ben BL-győztes együttesnek is.

Ezután a Sporting Lisboát erősítette, s tavaly nyáron tért vissza a szigetországba, az Aston Villához. Innen szerződött a nyáron az élvonal egyik újoncához.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04