Best szerint végetért a Manchester aranykorszaka

MTI
- Néhány héttel ezelőtt még azt hittem, hogy a bajnokságban is eredményes lesz a csapat, de nagyot tévedtem. A mostani együttes csak árnyéka a korábbiaknak, a címvédő Arsenal mellett a Liverpool, a Leeds és a Chelsea is felülmúlja majd - mondta az M.U. egykori klasszisa. - Talán keménynek tűnik a véleményem, de nem mondhatok mást. A kulcsemberek sérülései és a fegyelmezetlenségek szétziláltak mindent. Csak az F.A. Kupában számíthatnak sikerre, mert a Premier League-ben folyamatosan jól kell játszani. Erre pedig képtelenek a mostaniak.

Best úgy véli, hogy a BL-ben még kevesebb az esélye a manchesterieknek, mivel a Real Madrid verhetetlennek tűnik.

- Talán a liverpooliak szoríthatják meg őket, más nem - szögezte le az észak-ír legenda.

Az M.U. hét meccs után 7. a bajnokságban, a BL-ben pedig a Maccabi Haifa elleni 5-2-es hazai sikerrel kezdett a csoportküzdelmek első körében. A nyáron életmentő máj-, majd a komplikációk miatt szükséges epevezeték-műtéten átesett Best 1968-ban BEK-et nyert és megkapta az Aranylabdát, míg 1965-ben és 1967-ben bajnoki címet szerzett a Manchester Uniteddel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04