Hiddink: Nem hagyom el Hollandiát

MTI
Az elmúlt hetekben kapott két halálos fenyegetés ellenére Guus Hiddink nem hagyja el a PSV Eindhoven labdarúgócsapatát.

- Nem hátrálhatok meg, pedig kevés hiányzott ahhoz, hogy elhagyjam Hollandiát. Először arra gondoltam, hogy Spanyolországba költözöm, s edzősködés helyett golfozni fogok. De akkor a fenyegető elérte volna a célját - érvelt a kiváló szakember, aki elődöntőbe vezette a dél-koreai együttest a világbajnokságon. - Életem visszatért a normális kerékvágásba, igaz, azt sem tagadom, időnként még összerezzenek, ha lépteket hallok magam mögött.

Hiddinknek augusztus elején két pisztolygolyóval együtt, levélben azt üzenték, hogy megölik, ha mostani csapatával is olyan sikeres lesz, mint az ázsiai együttessel.

Az eset miatt feljelentést tett a rendőrségen, egyúttal komolyan elgondolkodott azon, hogy befejezi edzői pályafutását és "kivándorol" Madridba. Végül nem így tett, hanem folytatta munkáját. Október elején azonban újabb üzeneteket kapott, és akkor kijelentette: képtelen így élni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25