Moldovával játszik a futball válogatott
A hétfőn visszalépett jordán együttes helyett Moldova csapata lesz az ellenfele a magyar labdarúgó-válogatottnak a november 20-án sorra kerülő barátságos mérkőzésen. A találkozót valószínűleg Budapesten rendezik.
- Elképzelhető, hogy erősebb riválist is találhattunk volna, de miután Jordánia lemondta az összecsapást, szerettük volna minél előbb lekötni a meccset - idézte az MLSZ internetes honlapja (http://www.mlsz.hu) Gellei Imre szövetségi kapitányt. - Mindenképpen győzni akarunk a moldovaiak ellen, hiszen korábban hazai környezetben ez még nem sikerült.
A két együttes eddig kétszer találkozott egymással: az 1999. augusztus 18-án rendezett Üllői úti mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, majd idén március 27-én Chisinauban - már Gellei irányításával - 2-0-ra nyert a magyar válogatott.
A csoportjában élen álló csapat tétmérkőzésen legközelebb március 29-én lép pályára, harmadik Eb-selejtezőjén Lengyelország lesz az ellenfél.