A szurkolók számára kedvező döntés született a csütörtöki Ferencváros-Stuttgart UEFA Kupa mérkőzéssel kapcsolatban. Az UEFA-tól kapott útmutatás értelmében a korábban jelzettnél kevesebb széksort kell lezárnia a Ferencvárosnak, így újabb jegyek felszabadítására nyílik lehetőség.
Ezenkívül a reklámtáblák áthelyezésével szintén további férőhelyek váltak elérhetővé az érdeklődők számára. Akik még nem váltották meg jegyüket, kedden 11 órától megtehetik. A pénztárak 11 és 17 óra között tartanak nyitva egészen addig, amíg a készlet tart.
Fontos információ, hogy a hátralévő napokban a Ferencváros már nem csomagban értékesíti a jegyeket, így mostantól azok is jegyet válthatnak, akik kizárólag a Ferencváros-VfB Stuttgart mérkőzésre kíváncsiak.
A jegyárak hatszáztól négyezer forintig terjednek.

- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon