Abszolút többség dönt a 2008-as futball Eb színhelyéről

MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága koppenhágai ülésén úgy döntött, hogy a 2008-as Európa-bajnokság házigazdájának kiválasztásánál abszolút többség kell a győzelemhez. A szavazásra december 12-én Genfben kerül sor.
Előzetesen két verzió merült fel: az egyik szerint első nekifutásra rögtön háromra szűkítik az esélyesek körét, s a második fordulóban legtöbb voksot kapó ország, illetve országok nyernék el a rendezés jogát. A másik lehetőség az, hogy minden körben kiesik a legkevesebb szavazattal rendelkező kandidáló, s így jutnak el a végső győztesig. Az abszolút többségre vonatkozó döntés ez utóbbi elv érvényesülését jelzi.
A 2008-as Eb-rendezésre az egyedül kandidáló Magyarország és Oroszország mellett Ausztria Svájccal, Görögország Törökországgal, Skócia Írországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, illetve az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes van versenyben

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31