Sztárcsapatok búcsúja a brazil élvonaltól

MTI
A brazil labdarúgó-bajnokság alapszakaszának befejeztével eldőlt, hogy olyan nagymúltú és patinás csapatok estek ki az élvonalból, mint a Palmeiras és a Botafogo.

Az utolsó forduló előtt még mindkét együttesnek volt esélye a bennmaradásra, de vereséget szenvedtek, így a következő idényben csak a feljutásban reménykedhetnek.

A Palmeiras rendkívül izgalmas meccset játszott a Vitoriával: összesen 7 gól esett az összecsapáson, de az "életéért" kűzdó együttes egyszer sem vezetett, végig futott az eredmény után, s 4-3-ra kikapott.

A Botafogónak sem sikerült a bravúr, pedig otthon fogadta a listavezető Sao Paulót, de nem tudta elkerülni a papírformának megfelelő 1-0-ás vereséget.

A 26 csapatos pontvadászat első nyolc helyezettje jutott a negyeddöntőbe, köztük az a Fluminense, amelyik idegenben győzött 3-2-re a Ponte Preta ellen, ezzel harcolva ki a rájátszásba kerülést. A mindent eldöntő találatot "természetesen" az örökifjú gólzsák, Romario szerezte.

A bajnokság az első nyolc helyezett rájátszásával folytatódik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04